GazdaságFelzárkóztatási támogatást kaptak az önkormányzatok

2012. július 27., péntek
 
Felzárkóztatási támogatást kaptak az önkormányzatok

Összesen több mint 3,5 milliárd forinttal támogat 837 települést a Belügyminisztérium az önkormányzati felzárkóztatási támogatás keretéből. Ebből 26 Csongrád megyei település kapott 540 ezer és 8 millió 300 ezer forint közötti összeget.

 

Képünkön Földeák látképe

 


A belügyminiszter július 19-én döntött a támogatás kifizetéséről, a pénzt napokon belül megkaphatják az érintett önkormányzatok.

A támogatás két célterületre használható fel: önfenntartó képességet segítő, önkormányzati tulajdonú, ingatlanok felújítása, átalakítása, bővítése; önfenntartást segítő gépek, kisgépek, eszközök felújítása, beszerzése; közfoglalkoztatás megvalósítását szolgáló mezőgazdasági célú beszerzés. Továbbá közfoglalkoztatás keretében nem tervezett beltéri és kültéri építőanyag-szükségletek biztosítása; közfoglalkoztatás keretében nem megvalósítható szolgáltatások díja.

 

A támogatatott Csongrád megyei települések: Árpádhalom, Baks, Balástya, Csanytelek, Csengele, Derekegyház, Dóc, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Forráskút, Földeák, Királyhegyes, Kövegy, Magyarcsanád, Nagylak, Nagytőke, Óföldeák, Ópusztaszer, Öttömös, Pitvaros, Pusztamérges, Ruzsa, Tömörkény, Üllés, Zákányszék.

 
 
Forrás: BM sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.