SportFelújított pályák a Sportcentrumban

2012. november 12., hétfő
 
Felújított pályák a Sportcentrumban

Speciális gumi- és műanyag borítást kapott a Hódtói Sportcentrum kosárlabda pályája, melyet szeptember közepén már birtokba vettek a sportolók.

 

 

 

 

„Szenzációsan tapad a cipő”, mondta akkor a Vásárhelyi Hírek munkatársának  az egyik ott kosárlabdázó fiú, arra a kérdésre, milyen az új pálya.

A pályákat azóta 18 lámpa világítja meg, tehát esti kosárlabdázásra is alkalmas. Négy új palánkot, egy elektromos eredményjelzőt is vettek, amely mobil, rádióhullámmal dolgozik.

Mindezt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Dél-Alföldi Operatív Program pályázatán valósították meg, amelyre, mivel feltételként civil szervezet pályázhatott, a Hódmezővásárhelyi Kosársuli adta be és 31,5 millió forint támogatásban részesült, melyhez  5% önrészt, 1 millió 600 ezer forint kellett hozzátenni, amit az önkormányzat vállalt.

A Hódtói Sportcentrumban mostantól akár nemzetközi versenyeket is lebonyolíthatnak.

A 33 millió forintból felújított létesítményt dr. Elek András, a Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület elnöke és Almási István polgármester (képünkön) adta át a napokban.

 

Olvassa el ezt is!

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.