Kék hírekFelrobbant egy lakás Vásárhelyen

2015. május 27., szerda
 
Felrobbant egy lakás Vásárhelyen

Jelentős pusztítást végzett az az eddig még ismeretlen eredetű detonáció, amely ma délelőtt történt Hódmezővásárhelyen a Somogyi Béla utca egyik közében, a 104. szám alatti házban.

 

(Fotó: DM)

 


A reggel kilenc órakor történt esethez perceken belül kiérkeztek a vásárhelyi tűzoltók és a mentők, valamint  megjelentek a Gázszolgáltató szakemberei is.

 

A lakásban járt szemtanúk szerint a robbanás erejére jellemző, hogy nemcsak a lakóhelységet döntötte romba, hanem az emeletes ház tetőzetében is kár keletkezett. Az ablakok kitörtek, a nyílászárók tokkal együtt kimozdultak a helyükről. A gázrobbanás nem kizárt, de tényét nem erősítették meg.

A lakásban egy idős házaspár lakik, egyikük égési sérülései miatt kórházi ellátásra szorult.   

 

A rendőrség sem a robbanás okáról, sem más körülményről nem nyilatkozik, tekintettel arra, hogy a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közveszély okozása vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

 

Olvassa el ezt is!

Két vásárhelyi sportoló is tagja magyar válogatottnak

Két vásárhelyi sportoló is tagja magyar válogatottnak

A vásárhelyi taekwondo sportág nagy fegyverténye, hogy a válogatott keret tagjaként Lőkös Leila és Zsarkó Péter Dániel is részt vesz az ITF Taekwondo Világbajnokságon. 
Környezetünk megóvásának sajátos módja

Környezetünk megóvásának sajátos módja

A szorgos közmunkás kezek nyomán rendezett Hódmezővásárhelyen ritka látványban lehet része, annak aki benéz a Bajcsy Zsilinszky utca szalagháza mögé. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.