KözéletFelkészülési mérkőzések Vásárhelyen

2011. július 23., szombat
 
Felkészülési mérkőzések Vásárhelyen

Szombaton három felkészülési mérkőzést is láthatnak a szurkolók a vásárhelyi stadionban. A sort 11 órakor a HFC NB III-as csapata kezdi. Kandó Róbert gárdája a nyári átigazolási időszakban alaposan megerősödött Kiskundorozsmai ESK megyei I. osztályú együttesét fogadja. A vásárhelyieknél várhatóan újabb négy próbajátékos lép pályára.

 

 

 

 

Délután két megyei II. osztályú együttes látogat a vásárhelyi stadionba. 13 órakor kezdődik a megyei I. osztályban  újonc HFC II - Szentesi Kinizsi találkozó, míg 16 órakor a megyei III. osztály ezüstérmese, a HFC III a Székkutassal mérkőzik.

 

 

A HFC második és harmadik gárdája hétközben egymás elleni mérkőzéssel hangolt a szombati erőpróbákra. A 3x30 perces találkozón meglepetésre a HFC III jobb helyzetkihasználással simán nyert a második csapat ellen.

 

HFC II - HFC III  1-5  (0-3, 0-1, 1-1)

 

HFC II: Vígh S. - Replyuk, Bokor, Tóth J., Kovács Á. - Molnár M., Badi J., Soós Z., Juhász II. S. - Kovács K., Badi R.

Csere: Balázs N., Forrai, Varga Zs., Kramf, Burkus, Vaits V., Török R., Hanga, Kiss Szabó, Koncz K., Török Á.

Edző: Dezső Ferenc

 

HFC III: Fenesi (Valach) - Daraki, Mihály L., Ocskó, Török B. (Tarnai G.) - Papp Cs., Mészáros, Tóth B., Sági - Ollé (Szilágyi), Gábor S. (Fekete T.).

Edző: Puskás János

 

Góllövők: Molnár Máté illetve Sági Ákos (2), Mihály Lajos, Tóth Balázs és Gábor Sándor. 

 
 
- borsándi-
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.