SportFelkészülés az országos bajnokságra

2016. március 6., vasárnap
 
Felkészülés az országos bajnokságra

Jó ütemben halad a felkészülés a gyermek magyar Bajnokságra, melynek a vásárhelyi Vívcentrum ad otthont  áprilisban. A hétvégén egy fontos versenyen vannak túl a Csomorkány SE. gyermekversenyzői.

 

 

 

 

 

 

Szombaton Esztergomban, a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnokban a Fülöp Mihály Magyar Kupa versenysorozatban léptek pástra és közülük ketten éremmel tértek haza.

A versenysorozat országos versenyei egy-egy állomást jelentenek az OB-ra történő felkészülésben. Wolf Eszter már másodszor mutatta meg, hogy ott van a helye a nála, egy évvel idősebb korosztály legjobbjai között is. Előrébb tudott lépni előző versenyen elért helyénél. A másik versenyző, Víg Henrietta, akinek felkészülése - az influenzajárvány miatt - nem volt teljesen zökkenőmentes, végre újra pástra léphetett.

Mind a ketten 7 győzelem 1 vereséggel a rangsor 2. és 3. helyéről kezdhették a 32-es tabellát, ahol a jó eredményük alapján kiemeltként, csak a 8-ba jutásért kellett vívniuk. Itt is mind a ketten nyerni tudtak. A négybe jutásért viszont, már nem sikerült egyiküknek sem győzni. Végül, Eszti az 5. Heni a 6. helyen végzett.

Magyary Ágnes vezetőedző szerint, érmes eredményük azt mutatja, hogy jó úton haladnak a legnagyobb versenyük, az országos bajnokságra történő felkészülésben.

 

Eredmények:

 

Gyermek női tőr:

  5. Wolf Eszter              

  6. Víg Henrietta           

28. Bozsér Nóra           

 

Serdülő férfi tőr

21.Vas Benedek

 

Kapcsolódó cikkünk:


Magyary Ágnes - Páston innen és páston túl

 

Olvassa el ezt is!

Egyre távolabb a felsőházi rájátszástól

Egyre távolabb a felsőházi rájátszástól

Nem tudott győzni Egerben a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata. A kék-sárgáknak nem volt igazi vezére az összecsapáson.
Notebook kilóra?

Notebook kilóra?

Kissé tágan értelmezte az almavásárt egy tolvaj, aki az önkiszolgáló pénztárnál almaként mért le egy notebookot. Na persze hogy lebukott.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.