Kék hírekFelfüggesztett börtön tanárverésért

2011. december 22., csütörtök
 
Felfüggesztett börtön tanárverésért

Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Makói Városi Bíróság csütörtökön azt a 19 éves diákot és annak vietnámi állampolgárságú édesapját, akik december 5-én bántalmazták a Galamb József Szakképző Iskola egyik pedagógusát.

 

 

Képünk a tárgyaláson készült (Fotó: MTI)

 

 

Az ügyben első fokon eljáró bíróság a diákot - aki ököllel orron ütötte testnevelő tanárát - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és egy év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta, melynek végrehajtását három év hat hónapra felfüggesztette.

A tanuló apját, aki a pedagógust az eset napján megragadta és a falhoz szorította, a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyolc hónap - végrehajtásában két és fél évre felfüggesztett - börtönre ítélte.

A kőműves szakmát tanuló fiú és testnevelő tanára között már másfél éve feszült volt a viszony. A diák szerint a pedagógus többször is csúfolta, a neve miatt kigúnyolta. A tanár ezt tagadta, elmondta azonban, hogy a tanulóval gyakoriak voltak a problémák, a diák a kijelölt feladatokat nem hajtotta végre. December 5-én is így történt, s miután a fiút többször is figyelmeztette, kénytelen volt elégtelent adni neki. A diák ekkor elhagyta a tornatermet, majd röviddel később visszatérve trágár kifejezéseket is használva megfenyegette pedagógusát. A tanár ekkor bezárta a terem ajtaját.

Az óra végeztével a pedagógus a tanári szoba előtti folyóson találkozott össze a diákkal és annak az időközben az iskolába érkező apjával. A vietnámi férfi megragadta a pedagógus ruháját és a falhoz nyomta őt, ezzel szinte egy időben pedig a háta mögött álló fia ököllel orrba vágta a tanárt. A támadástól meglepődő apa ellökte magától a sértettet, aki a tanári szoba ajtajának zuhant.

A balett-táncos végzettségű, de targoncavezetőként dolgozó vietnámi férfi a tárgyaláson is azt mondta, nem tudott arról, hogy a fia bántalmazni akarja tanárát, csupán azért ment az iskolába, hogy beszéljen a pedagógussal. A férfi és a fia írásban és a bíróság előtt szóban is bocsánatot kért a történtekért. Az ítélettel szembeni fellebbezés bejelentésére az ügyész és a védő is három nap gondolkodási időt kért.

 

Olvassa el ezt is!

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.