KözéletFélezer gyerek Vásárhelyről és környékéről

2013. június 6., csütörtök
 
Félezer gyerek Vásárhelyről és környékéről

Az előzetes regisztrációk alapján a hónap közepére – a tavalyi év hasonló időszakához képest  többen, mintegy félezer gyerek és közel száz kísérő használja ki akciónkat.

 

 

 


Ezen a héten ugyanis már a 300. olyan hódmezővásárhelyi és környéki gyerek találkozik – a képünkön látható - Fujisawával, a borjúfokával, aki a Vásárhelyi Hírek kedvezményes belépőjével látogat a Szegedi Vadasparkba.

 

Április eleje óta folyamatosan érkeznek a regisztrációk a Szerkesztőségbe, ami azt is jelenti, hogy idén is rekordszámú óvodás és diákcsoport használja ki a Vásárhelyi Hírek által ajándékba adott 20 százalék kedvezményt. Ami egyébként a gyerekeket elkísérő felnőttekre is érvényes.

A Vadasparkba holnap kiránduló vásárhelyi iskolásoknak pedig nagy esélyük van arra is, hogy találkoznak Misivel, a tavaszi tevecsikóval, amikor gondozója sétáltatja és tanítja a gyalogúton. Már csak azért is, hogy a teve szelíd és kezelhető maradjon később is, ehhez fiatalon kell kezdeni a szoktatást. Ennek részeként gondozója sokat foglalkozik vele és társával, Zsoltival a kifutón belül, sőt, az idősebbet, Misit pedig sétára is el tudja vinni a zsiráfház előtti gyalogúton. Ekkor szabadon megcsodálhatjuk közelről a kistevét.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Irány a Vadaspark 2013-ban is a Vásárhelyi Hírek kedvezményével

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Misztrál koncert az Ótemplomban

Misztrál koncert az Ótemplomban

A kimagasló vokális képességű, számos akusztikus hangszert megszólaltató együttes június 7-én 18 órától a hódmezővásárhelyi Ótemplomban lép fel.
Pedagógusnapi elismerés a HISZK főigazgatójának

Pedagógusnapi elismerés a HISZK főigazgatójának

Pedagógusnap alkalmából Dr. Nagyné Bánfi Judit kiemelkedő pedagógiai szakmai és vezetői munkásságáért elismerő oklevelet vehet át junius 7-én.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.