SportFelejthetetlen arcok, felejthetetlen gólok

2012. július 3., kedd
 
Felejthetetlen arcok, felejthetetlen gólok

Minden évben összejön a HNKC utánpótlás gárdája. 2010 óta, amikor megszűnt a női kézilabda szakosztály, most hétvégén volt a második találkozójuk.

 

 

Képünk a találkozón készült.


 

 

Az egykori csapat játékosai, vezetői: Draxler Dorottya, Draxler Orsolya, Draxler Rita, Elhardt Edina, Fodor Edit, Hanyecz Nikoletta, Kosztyu Mónika, Kothencz Vivien, Magyar Tekla, Márton Enikő, Polics Tímea, Réczi Éva, Székesi Fanni, Belovai Árpád, Lőkös Zsolt, Tatai Tamás, Zsakarovszky Márton a vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban nosztalgiáztak. Sipterné Ottlik Julianna a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a régi idők emlékeit idézték fel, valamint mindenki beszámolt sorsa alakulásáról, különös tekintettel sportpályafutására. Volt aki már eljött attól a csapattól ahová eredetileg igazolt, ez – mint mondta -  gárda fele lehet. Az egykori vásárhelyi kézilabdások megkoszorúzták a vásárhelyi sportolók emléktábláját, végül pedig a Kistópart Vendéglőben, vacsorával zárták a találkozót.

 

 

2010-ben éppen ebben a hónapban jelentették be, hogy visszavonhatatlanul megszűnik az ASA-Consolis-HNKC.

Akkoriban a sajtó is sokat foglalkozott az üggyel, így többek között arról is szó volt, Katona Sándor, a Magyar Kézilabda-szövetség versenybizottságának elnöke egy APEH-igazolást és egy 35 millió forintos licencgaranciát kért a HNKC következő bajnoki részvételéhez. Ez végül nem történt meg. Akkor Mucsi Tamás, a HNKC ügyvezetője úgy kommentálta,  nincs APEH tartozásuk, de nem látták értelmét a licengarancia befizetésének, mert a működésre már nem volt pénze az egyesületnek.
A HNKC nemcsak az NB I-et hagyta ki, semmilyen bajnokságban nem indult. A felnőtt játékosok mindegyike, sőt az ifjúsági és serdülőkorú kézilabdások közül is többen eligazoltak. A sportágat a városban a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club folytatta.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.