SportFélbeszakadt a Mórahalom – HFC meccs

2012. október 7., vasárnap
 
Félbeszakadt a Mórahalom – HFC meccs

A 70. percben véget ért a megyei rangadó, ugyanis három kiállítás és két sérülés miatt a vásárhelyiek létszáma hét fő alá csökkent. 2-0-ra vezettek a hazaiak, a vendégeket a játékvezető is sújtotta. Ez az epizód bizony nem hiányzott megyénk labdarúgásának.

 

 

 

 

Az NB III Alföld csoport 8. fordulójában:

Mórahalom VSE – Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (2-0) – félbeszakadt a 70. percben.

Mórahalom, 400 néző, vezette: Zierkelbach Péter (Verbászi Patrik Bence, ifj. Takács Gábor).

Mórahalom: Tombácz – Mészáros (Lázár 62′), Udvari, Sarnyai (Szücs 43′), Gahwagi, Tóth L., Fülöp, Tóth A., Podonyi, Domonkos, Szőke. Vezetőedző: Tóth Ákos.

Hódmezővásárhely: Kovács K. – Varga M., Boros, Antal, Marton, Konc A. (Hanyecz B. 46′), Kökény, Hanyecz H., Szabó M. (Máté D. 30′), Klimaj (Rácz 46′), Harangozó. Vezetőedző: Szűcs Róbert.
Gólszerző: Tóth A. 2 (30′ – tizenegyesből, 45+4′)
Kiállítva: Boros Á. (21′), Kovács K. (26′), Marton B. (45+3′)

 

Tóth Ákos: “28 éve vagyok igazolt labdarúgó, de ilyen mérkőzést még nem éltem át. Nagyon sajnálom az ellenfél vezetőedzőjét. A három pont mindenképpen meglesz, s ez volt a célunk, persze nem ilyen áron. Úgy érzem, nem mi vagyunk a hibásak azért, ami történt. Örülök a pontoknak, s megyünk tovább előre.”

 

Szűcs Róbert: “Sajnos a fiatal játékvezetői hármas képességeit meghaladta a meccs levezetésének feladata. Már Boros kiállítása is indokolatlan volt, majd a tizenegyes előtt a Kováccsal történt érintkezést követően Tóth Lukács még lépett kettőt, mielőtt látványosan elesett volna. 0-1 után nyolc, majd Marton kiállítását követően hét emberrel is becsülettel küzdöttünk, de amíg minket mindenért büntettek, addig a hazaiak bármit megtehettek büntetlenül. Az előző évi Ásotthalom – Mórahalom találkozóra emlékezve, mikor eltűntek az igazolások, elgondolkodtatónak tartom, hogy a mórahalmiak ismét ilyen kétes sikert tudhatnak magukénak.”

 
 
Forrás: szegedma.hu
 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.