KözéletFél lakás ára van benne

2011. július 11., hétfő
 
Fél lakás ára van benne

A benevezett járművek gazdái sokszor egész vagyonokat költenek kedvencükre, legyen szó a motorról, utasteréről, vagy a felépítményről. Tunning csodák szombaton Vásárhelyen!

 

 

 

Július 16-án ismét nagyszabású autós motoros tunning-show lesz Hódmezővásárhelyen. A II.South Custom Car Show a tavalyihoz hasonlóan, az Erzsébeti út 7. szám alatti szabadtéri területen lesz. Szűcs Gábor rendező szerint a tavalyinál jóval többen, 60-70 autóval és motorral neveztek a versenybe. Kérdésünkre elmondta, 28 féle díjat osztanak ki a járműszépségversenyen, és persze idén is lesz díjazottja a kipufogó hangnyomásmérés legjobbjának. Ez utóbbi látványos és még inkább hangos verseny 14 órakor kezdődik. Az  autó és motorkerékpár látványosságok reggel 9 órától vonulnak fel. Majd azt követően kezdi a zsűri az egyes kategóriák szerinti értékelést, külön a motor, belső, külső, optikai tunningolás szépségét veszik górcső alá és persze még lesz veteránjármű kategória is. Olyan ez, mint Moldova György legendás könyv címe után szabadon, „Akit a benzin gőze megcsapott”, hiszen a benevezett járművek gazdái sokszor egész vagyonokat költenek kedvencükre, legyen szó a motorról, utasteréről, vagy a felépítményről. A szombaton látható kocsik és motorkerékpárok között is van amelyik kisebb vagyont ér. Szűcs Gábor elmondása szerint, idén is ott lesz az a vásárhelyi bogárhátú (képünkön) amelyben már egy fél lakás árát beépítették. Megkérdeztük, a tunningolt kocsik között miért leginkább régi típusúakat lehet leginkább látni?  Szűcs Gábor egyszerűen azt mondta, a régebbi autóknak filingje van. Igazi autós hangulatot árasztanak a régebbiek. Nos, aki erről az érzésről meg akar győződni, annak az Erzsébeti úti tunning shown  a helye július 16-án. A belépés idén is díjmentes.    

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.