KözéletFegyelmi vizsgálat a Móra Ferenc Múzeumnál

2011. március 25., péntek
 
Fegyelmi vizsgálat a Móra Ferenc Múzeumnál

Az igazgató méltánytalannak nevezte a múzeummal szembeni eljárást, hiszen az intézmény az utóbbi időben sikert sikerre halmozott, a megyék között élen jár a kiállításokban, és a tudományos munkában is.

 

 

 

 

Fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt eljárást indított a Csongrád Megyei Közgyűlés a Móra Ferenc Múzeumnál elvégzett beruházási munkálatok ügyében - közölte a március 25-i zárt ülést követően a közgyűlés sajtószolgálata az MTI-vel.

A vizsgálatot a közgyűlés folytatja le, amelynek az is feladata, hogy megállapítsa: történt-e kötelezettségszegés. "A múzeum közintézmény, közfeladatot lát el, és közpénzből gazdálkodik, így sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania a tulajdonosnak a gazdálkodásra és minden hasonló eset kivizsgálására" - áll a közleményben.

Az ügy hátteréről Zombori István, a múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: tavaly szeptemberben a múzeum az M43-as út Makó és az országhatár közötti szakaszára nettó 1,3 milliárd forintos régészeti feltárási feladatot kapott, amelyet 2012 júliusáig kell befejeznie. Ehhez a közgyűlés 2010 szeptemberében huszonhárom munkatárs felvételét engedélyezte, számukra irodákat kellett kialakítani, amelyeket gipszkarton falakkal oldottak meg.

Az igazgató tájékoztatása szerint a munkálatok vizsgálatára idén februárban belső ellenőrzési bizottság érkezett, amely az adminisztratív ellenőrzés során több problémát vetett fel. Ezeket a múzeum - a törvényi előírásnak megfelelően - megválaszolta.

Zombori István elmondta, hogy a múzeum és a bizottság között csütörtökön lezajlott egy egyeztetés, amelynek alapján elkészült a jelentés, azt azonban a múzeum még nem látta.

"Ehhez képest meglepetés volt számomra, hogy a ma reggeli közgyűlés zárt ülésén, erre a jelentésre hivatkozva rendelték el ellenem, mint a múzeum igazgatója ellen a fegyelmi vizsgálatot" - fogalmazott Zombori István, aki szerint olyan események nem történtek, amelyek indokolták volna egy ilyen fegyelmi eljárás elindítását. Az igazgató bízik abban, hogy a megyei közgyűlés vizsgálata végül igazat ad majd a múzeumnak.

Miként hozzátette: úgy érzi, őt magát akarja eltávolítani Magyar Anna megyei közgyűlési elnök. Szerinte ezt látszik alátámasztani, hogy március 10-én, a belső vizsgálat megállapításai után, de még a múzeumi válasz megtétele előtt, azonnali felmondásra szólította fel a közgyűlési elnök.

Akkor azonban ezt Zombori István visszautasította.
Az igazgató méltánytalannak nevezte a múzeummal szembeni eljárást, hiszen, mint mondta, az intézmény az utóbbi időben sikert sikerre halmozott, a megyék között élen jár a kiállításokban, és a tudományos munkában is.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.