SportFantasztikus szegedi siker a Kiel ellen

2016. március 21., hétfő
 

A MOL-Pick Szeged hazai pályán fantasztikus játékkal, 33-29-re múlta felül a THW Kiel gárdáját az EHF Férfi Kézilabda BL nyolcaddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén, ezzel lépést tett a továbbjutás felé.

 

 

Fotók: Galambos Adrienn  ( VH© )

 

 

 

3200 néző volt kíváncsi vasárnap az Újszegedi Sportcsarnokban a MOL-Pick Szeged első mérkőzésére az EHF Férfi Kézilabda Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. A nyolcaddöntőben a THW Kiellel hozta össze a sors a Tisza-parti együttest, a világ egyik legjobb csapatának számító, ám ebben a szezonban gyöngélkedő németek elleni hazai összecsapást joggal nevezték előzetesen a „tavasz mérkőzésének” – a tavalyi év során hasonló környezetben meglepetésre diadalmaskodott a Pick, ezúttal már egyenrangú esélyesként futott ki a pályára Juan Carlos Pastor legénysége.

 

Tudósítónk a helyszínről követte figyelemmel az eseményeket, szerinte a kékmezes alakulat Ancsin Gábor góljainak és José Manuel Sierra remek védéseinek köszönhetően fantasztikusan kezdett a katlanszerű hangulatban, a fehérben játszó kieliek már az első percekben érezhették, itt bizony nem lesz könnyű dolguk. Ennek ellenére nagyjából a játékrész feléig a vendégek akarata érvényesült, a klasszis kapus, Niklas Landin többször is kifogott a támadásokat erőltető hazaiakon, miközben elöl Domagoj Duvnjak és Joan Canellas mutatta, miért számítanak a THW legveszélyesebb fegyverének.

Egy nyolcperces gólcsendet követően rendezte sorait a Szeged, a kapuban Sierra parádézott, a védekezés a helyére került, miközben a helyzetek sorra sikerre vezettek – hiába kért időt a Kiel, a 26. percben már 15-11-et mutatott az eredményjelző. A félidő vége kissé kapkodósra sikerült, melynek következtében a szünetre 16-14-es hazai vezetéssel vonulhattak a felek.

 

A második 30 perc minden várakozást felülmúlt, felejthetetlen játékot láthatott a nagyérdemű. Rajko Prodanovics és Vladimir Vranjes góljára Canellas válaszolt, majd hiába került emberelőnybe a Pick, újra döcögni kezdett a támadószekér, ezt pedig annak rendje és módja szerint kihasználták a vendégek, előbb felzárkóztak, majd Marko Vujin találatai révén a vezetést is átvették. Pastor mesternek lépnie kellett, a zöld kártyát a zsűriasztalra helyezve összehívta fiait, s nemsokára bebizonyosodott, ez nagyot lendített a csapaton.

 

Miközben a szurkolók egy része a hazai B-középben zajló kisebb incidensre figyelt, a Pick Roberto Garcia Parrondo és Balogh Zsolt jóvoltából fordított, mely kieli időkérést eredményezett. Ezt követően fej-fej mellett haladt a két gárda, valóságos extázis-állapot alakult ki, amely Niko Mindegía pályára küldésével fokozódott. A spanyol irányító Ancsinnal kiválóan összejátszva pillanatok alatt megtörte a kieli falat, az 54. percben átvette a vezetést a Szeged, s ezt a végéig ki sem adta kezéből. Sierra parádézott, az utolsó minutumra fordulva pedig már csak az volt a kérdés, hány gólos győzelemnek örülhet az állva tapsoló publikum. Végül az utolsó tíz perc 7-1-es rohamának köszönhetően teljesen megérdemelten, 33-29-es arányban győzedelmeskedett a Pick, azaz négy találatnyi fórral utazhat a visszavágóra, amelyet szerdán, 18:30-tól rendeznek Kielben. Amennyiben sikerül kiharcolni a továbbjutást, a Barcelona vár a Szegedre.

 

MOL-Pick Szeged – THW Kiel (német) 33–29 (16–14)

Szeged, 3200 néző, vezette: Gubica, Milosevic (horvátok)

Szeged (kezdőcsapat): SIERRA – Prodanovics 2, Ancsin 6, Bombac 4 (3), Vranjes 5, Garcia Robledo 4, Källman 1. Csere: Wyszomirski (kapus), Parrondo 3, Hegedüs, Blazevic, Thiagus Petrus, Mindegía 4, Balogh 4, Csuruvija, Ilyés. Edző: Juan Carlos Pastor

 

Kiel (kezdőcsapat): Landin – Ekberg 3, Anic, Canellas 6, Brozovic 5, Duvnjak 4, Klein 2. Csere: Vujin 6 (2), Dissinger 3, Jaanimaa, Dahmke. Edző: Alfred Gíslason

Kiállítások: –, ill. 4 perc

Hétméteresek: 6/3, ill. 2/2

 

A mérkőzést követően mindkét edző sajtótájékoztatót tartott: 

 

Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője: „Gratulálok a csapatnak, nagyszerűen küzdöttünk, többször is talpra tudtunk állni és magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést. Köszönet jár a szurkolóknak a hangulatért, azt hiszem, nagy dolognak volt részese az, aki kilátogatott. Ennél is többet kell nyújtanunk ahhoz, hogy legyen esélyünk idegenben, mindent meg fogunk tenni azért, hogy sikerüljön célkitűzésünk.”

 

Alfred Gíslason, a THW Kiel vezetőedzője: „Mindenek előtt, elismerésem a Szegednek, megérdemelten győztek. Sokszor pontatlanul, hibákkal játszottunk, voltak periódusok, amikor egyszerűen képtelenek voltunk betalálni, ez döntött. Ugyanakkor semmi sem dőlt el, képesek vagyunk arra, hogy továbbjussunk – edzünk egyet, átdolgozzuk a taktikát, rendbe rakjuk a dolgokat.”

 
 
Nagy Benjámin
 

Olvassa el ezt is!

Halálos baleset Újvárosban

Halálos baleset Újvárosban

Egy ember életét vesztette, egy súlyosan megsérült abban a balesetben, ami szombaton délután történt Hódmezővásárhelyen. Képekkel!
Kettős bethlenes siker

Kettős bethlenes siker

Az ország különböző pontjáról 16 iskola küldte el diákjait az idei Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó versenyre. Két vásárhelyi siker is született. 
Kilencven éve született Antal Imre

Kilencven éve született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencven éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augusztus 27-30. között, a szegedi Tisza-parton.
 

És ezt már olvasta?

Átadták a Boldog Gizella-díjakat
Átadták a Boldog Gizella-díjakat A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Ünnepség Hódmezővásárhelyen
Ünnepség Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.
 
Átadták a belvárosi parkot
Átadták a belvárosi parkot Az évekkel ezelőtt a lakosság nagy része által elutasított városi könyvtár épületkomplexum tervezett helyén vissza nem térítendő támogatásból park létesült.
 
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára Az augusztus 20-i koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a Szeged-Csanádi Egyházmegye honlapján (http://szeged-csanad.hu/maga-zoltan/) lehet.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 30. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt Márki-Zay Péter szerint egyértelmű politikai diszkrimináció történt nemcsak Hódmezővásárhellyel, hanem öt másik kisebb településsel szemben is.
 
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.