KözéletFáklyás felvonulással emlékezik Hódmezővásárhely 1956-ra

2016. október 18., kedd
 
Fáklyás felvonulással emlékezik Hódmezővásárhely 1956-ra

A napokban a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) hatvan évvel ezelőtti megalakulásáról emlékeztek meg egy kerekasztal-beszélgetés keretében a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

 

 

Fotó: VH

 

 

Itt mondta Csoma Lajos jogász – aki hatvan esztendeje a vásárhelyi bethlenes diákparlament szervezője volt – hogy ha 1956-ban Szeged volt az első a forradalomi mozgalmak kialakulásában, akkor a második hely mindenképpen Hódmezővásárhelyt illeti meg. 

 

Ennek megerősítését jelzi, hogy idén rendhagyó helyszínen, a Bethlen Gábor Református Gimnázium udvarán kezdődnek az ’56-os eseményekre emlékező vásárhelyi programsorozat.

 

Október 22-én Csoma Lajos, a Bethlen egykori diákja, aki részt vett a MEFESZ alakuló ülésén, lesz a délután fél hatkor kezdődő ünnepség egyik szónoka. Erről beszélt ma délelőtti sajtótájékoztatóján Almási István polgármester. Mint mondta beszédet mond Prof Dr. Gyulai József, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Grezsa István kormánybiztos, önkormányzati képviselő, Simon Ferenc tanár, illetve az iskola diáksága nevében Nagy Benjamin végzős diák szól az ünneplőkhöz. Az ünnepi megemlékezés fáklyás felvonulással folytatódik, érintve a Nagy Imre sétányt, majd a koszorúzás után a Kossuth térre érkeznek a felvonulók.

 

Október 23-án 10 órakor Összefogás a szabadságért címmel kiállítás megnyitót és könyvbemutatót rendeznek az Emlékpontban.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Alkossunk együtt a Családi Napon!

Alkossunk együtt a Családi Napon!

Ismét itt a Tornyai János Múzeum meghívója az elmúlt évek egyik sikerprogramjára! Az Alföldi Galériában nagy rajzolásra várják a családokat.
Történelemverseny '56-ról Wittner Máriával

Történelemverseny '56-ról Wittner Máriával

Hatvan vásárhelyi és székkutasi iskolás részvételével történelemversenyt rendezett az Emlékpont. Az '56-os Wittner Mária volt a díszvendég. Képekkel! 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát