SportEzüstérem és pontvesztés

2017. február 7., kedd
 
Ezüstérem és pontvesztés

Tizedik alkalommal rendezték Debrecenben az ország egyik legjelentősebb kézilabda utánpótlás tornája, a Főnix Kupa. A HLKC a  Gyermekbajnokság sűrű programja miatt idén egy csapattal vett részt a háromnapos versenyen - írja az egyesület honlapja.

 

 

 

 


U10 csapatuk Fogl Barbara edző vezetésével kiváló teljesítményt nyújtott, és az előzetes várakozásokat felülmúlva ezüstéremmel tért haza.

Fogl Barbara edző: “A három napos tornán 5 meccset játszottunk, a körmérkőzések során kiderült, hogy közel azonos képességű csapatok ellen küzdhettünk meg. A lányok végig a maximális tudásukat nyújtották, melynek eredményeképp a 2. helyet szereztük meg. Gratulálok mindenkinek, szép teljesítmény volt!”

 

 

Szintén a HLKC háza tájáról származó hír szerint a serdülő csapat lejátszotta utolsó két fordulóját az Országos Serdülő Bajnokságban.
Az már korábban eldőlt, hogy a vásárhelyiek továbbjutottak és részt vesznek a Felsőházi Rájátszásban, de nem volt mindegy, hogy hány pontot visznek magunkkal az alapszakaszból.
A Szeged KKSE elleni mérkőzést esélyeshez méltó, magabiztos játékkal hozták a lányok. Az utolsó forduló rangadóján hazai pályán fogadták a Kézilabda Szeged SE csapatát. Sajnos a meccs végén hatalmasat betliztek a HLKC -s lányok, 6 gólos előnyből vesztették (28-16) el a meccset. Így nagyon értékes pontokat hullajtottak.

 

Olvassa el ezt is!

Mit együnk influenzajárvány idején?

Mit együnk influenzajárvány idején?

A szervezet természetes ellenálló képessége nagymértékben javítható, ha étrendünk megfelelő mennyiségben tartalmaz fontos anyagokat. Itt olvashat róluk!
Tanévi menetrend 2017 szeptembertől

Tanévi menetrend 2017 szeptembertől

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétette a 2017/2018-as tanév rendjét, a tanítási szünetekkel. Most tavasztól pedig indulnak a témahetek.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.