Kultúra, oktatásEzt te is elfogadnád

2011. május 5., csütörtök
 

Az országos vetélkedő fordulójában gregusos diák nyerte az X-Box Kinect játékkonzolt. Az országos vetélkedőnek nagy a sikere, az új számítógépes játék pedig az egész családnak jó szórakozás.

 

 

 

 

Tavaly ősz óta úgy tűnik jelentős áttörés történt az otthoni szórakozásban, egyes nézetek szerint ez az új játék egyenesen forradalmasítja a hol jótékonynak, hol károsnak titulált számítógépes játékokat. Ennek az új játéknak a neve X-Box Kinect. A hazai népszerűsítésére meghirdettek egy országos vetélkedőt, amelyben egy kis agytorna segítségével lehet egy-egy ilyen, ma még elég borsos árú játékkonzolt nyerni. Ebbe, a  HTTP Alapítvány, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és több piacvezető informatikai cég és tankönyvkiadó támogatásával Találd fel magad! címmel futó nagyszabású internetes játékba bekapcsolódott a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Tagintézmény is. Valamennyi diákjának lehetősége van a megoldásokat beküldeni. A HTTP Alapítvány hetente kisorsol az indulók között egy Kinect vezérlős Xbox játékkonzolt. A sorsoláson annál nagyobb eséllyel indul valaki, minél több jó megoldást adott. A második játékhét sorsolásán az iskola egyik diákja, a tizedikes Molnár Sándor nyerte a 40 ezer forint értékű játékkonzolt.

„A gyerekeimnek Karácsonyra egy ilyen játékot vettem és tényleg jó volt látni, hogy ez nem az, amikor a gyerek egyedül ül a monitor előtt egy számítógépes játékkal, hanem igen komoly fizikai mozgást igénylő, felszabadultságot, jókedvet, kipirult arcokat eredményező, az egész családot – szó szerint is - megmozgató közösségi szórakozás”- mondta a Vásárhelyi Híreknek Sisák Zoltán, aki a HTTP Alapítvány nevében május 5-én délelőtt az iskolában átadta a nyereményt. Hozzátette, ez a játékkonzol nem ajándék, hanem az iskolai tanulmányaikra épülő és egyéb forrásból beszerezhető tudásról számot adó feladványok megoldásának a jutalma. Mint mondta, minél több helyes választ küld be valaki, annál nagyobb eséllyel indul a sorsoláson. Kérdésünkre, milyen tapasztalatok vonhatok le a játék félidején túl, Sisák Zoltán elmondta, nagyszerű perspektívát látnak ebben a játszva tanulásban, mert hétről hétre egyre többen kapcsolódnak be a játékba, sőt a facebookos oldalukon mind többen kérik a vetélkedő folytatását, ami máris elgondolkodtatja a szervezőket. Már éppen ideje volt egy ilyen számítógépes játék piacra kerülésének, mondják a szakemberek, mert sok kritika érte a játékgyártókat.

A Találd fel magad! vetélkedő 2011. április 4-én kezdődött és hat játékhéten át tart.

 

 

Röviden:

A Kinect, ezzel az új fejlesztéssel forradalmi módon változtatja meg a játékélményt. Képes a test minden egyes mozgását követni, így mi magunk, a saját testünkkel irányíthatjuk az erre alkalmas játékokat. Ping-pongozhatunk, tornázhatunk, táncolhatunk, részt vehetünk futóversenyen és még rengeteg más játékkal játszhatunk, hála a folyamatos fejlesztésnek.

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.