KözéletEzt még unokáink is látni fogják!

2010. szeptember 15., szerda
 
Ezt még unokáink is látni fogják!

Díjazták, hogy Vásárhely többek között sokat tesz a biológiai sokféleség megtartásáért, a mártélyi holtágért, a Bodnár Bertalan Oktatóközpont működtetéséért.

 

 

 

 

 



A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2010 elején felhívást tett közzé: „Mutasd meg milyen a természeted!” címmel. 43 település- köztük városunk - küldte be jelentkezését, töltötte ki a pályázati anyagot. Szeptember 15-én  a fővárosban a Vidékfejlesztési Minisztérium adott otthont az eredményhirdetésnek, amelyen az egyik díjazott Hódmezővásárhely lett.

 

A díjkiosztó ünnepségen részt vett dr. Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára és dr. Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Az államtitkár hangsúlyozta: a földi élet sokszínűségének védelme nem pusztán erkölcsi kötelességünk, hanem az emberiség fennmaradása érdekében egyben mindannyiunk felelőssége is. Molnár Gábor a pályázatot kiíró, és koordináló cég ügyvezető igazgatója elmondta: fontosnak és kiemelten jó lehetőségnek tartja ezt a versenyt, ahol végre a települési önkormányzatok is megmutathatták mi mindent tesznek a természetes zöldfelületek védelméért, továbbá kinyilváníthatták természetvédelmi felelősségvállalásuk fontosságát.

 

A 30 és 100 ezer lakosú települések kategóriában, Veszprémet és Hajdúböszörményt megelőzve, az első helyezett Hódmezővásárhely lett. A díjat Almási István alpolgármester vette át. Az elismerés odaítélésének indoklása szerint Vásárhely többek között sokat tesz a biológiai sokféleség megtartásáért, a mártélyi holtágért, a Bodnár Bertalan Oktatóközpont működtetéséért.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.