Kultúra, oktatásEzt kell aláírnod - Hallgatói Ösztöndíjszerződés

2012. július 26., csütörtök
 
Ezt kell aláírnod  - Hallgatói Ösztöndíjszerződés

A 2012 szeptemberében induló állami ösztöndíjas vagy állami részösztöndíjas képzésekre felvételt nyert jelentkezők a beiratkozáskor kell, hogy aláírják az állami ösztöndíjszerződést.

 

 

 

 

 

Az állami ösztöndíjas és az állami részösztöndíjas képzésekre besorolt jelentkezők számára a támogatás elnyerésének feltétele, hogy aláírják az állami ösztöndíjszerződést. Részösztöndíjat a műszaki, természettudományi, informatikai, orvos- és egészségtudományi képzési területen, valamint az agrár képzési terület agrárműszaki képzési ágában K-s (önköltséges) képzésre besorolt, vagyis felvételt nyert jelentkezők részére ajánlják fel.

 

A szerződés, mint ahogy a neve is mutatja, a hallgató és a Magyar Állam – egészen pontosan a hallgató és az állam nevében eljáró Oktatási Hivatal – között jön létre. A benne foglaltak szerint mindkét fél vállal kötelezettségeket. Az állam azt, hogy a hallgató képzésének költségét részben vagy egészben átvállalja (állami ösztöndíj, állami részösztöndíj), a hallgató pedig azt, hogy oklevelét a megszabott időn belül megszerzi és a végzés után 20 éven belül a támogatott idő kétszereséig itthon fog dolgozni. Az állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal támogatott félévek száma maximum 12 lehet.

 

Az államilag támogatott képzésre besorolt jelentkezők a www.felvi.hu-n és a www.oh.gov.hu-n ismerhetik meg a szerződés tartalmát, majd augusztus 15-től a Felvi.hu „személyes ügyintézés” menüpontjában megtekinthetik a személyes és képzési adataikkal feltöltött, egyedi szerződésüket. A szerződés pontosan tartalmazza az adott hallgatóra tekintettel folyósítandó állami ösztöndíj mértékét. A besorolt jelentkezőknek magával a szerződésmintával nincs teendőjük, a szerződés eredeti példányait az Oktatási Hivatal eljuttatja a felsőoktatási intézményekhez, amit a beiratkozáskor a felsőoktatási intézményben kell majd aláírniuk a leendő hallgatóknak. Az aláírt szerződéseknek az Oktatási Hivatal részére történő visszaküldéséről az egyetemek, főiskolák gondoskodnak.

 

Az ösztöndíjszerződés aláírása a beiratkozás előfeltétele az állami (rész)ösztöndíjas finanszírozási formában, ezért amennyiben a jelentkező beiratkozáskor nem kívánja aláírni a hallgatói ösztöndíjszerződést, akkor önköltséges formában kezdheti meg a tanulmányait.

 

Megtekinthető az állami ösztöndíjszerződés ITT! 

 

Olvassa el ezt is!

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.