MozaikEzek 2014 nyarának legolvasottabb könyvei

2014. augusztus 11., hétfő
 
Ezek 2014 nyarának legolvasottabb könyvei

A borzongatás nagymestere gondolt egyet és rajongók tömegeinek legnagyobb örömére elkészítette a kultikussá vált Ragyogás folytatását.

 

 

 

 

Ebből az olvasók megtudják mi lett a kis Danny Torrance-szal és ismét átélhetik azt a lidérces atmoszférát, amit a Ragyogás óta hanyagoliuk kellett. Ráadásul duplázik is a mester és még egy másik könyvével is találkozhatunk a TOP 50-ben, azonban az első helyről neki sem sikerült leszorítani a Csillagainkban a hiba című regényt.


Nem véletlen, hogy a nemzetközi siker és a több mint egymillió eladott példány után a Bookline júliusi eladási listáján is az élre tört John Green, Csillagainkban a hiba című regénye, amely két halálos beteg kamasz szerelméről szól. Egy kiskamaszokra hangszerelt love story rengeteg buktatót rejt magában, nagyon könnyen fordulhat például a giccs világába, de Green regényében nem ez történik, sőt az író a választott műfaj gyakorlatilag összes csapdáját könnyed mozdulatokkal kerüli ki, aminek köszönhetően egy igazi "nem lehet letenni" könyvet ad olvasói kezébe. A Csillagainkban a hiba mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen olvasmány.

 

Bogyó és Babóca népszerűsége húsz megjelent kötet után sem kopik, legújabb foglalkoztatókönyvük a második helyig tornázta fel magát. Bartos Erika szerzeményében nem csak tizenkét új mese található a csigafiúról és katicalányról, de számtalan különböző feladat is helyet kapott: lehet színezni, számolgatni, fejtörőket megoldani. A borzongató történetek szerelmesei egyből lecsaptak a horror koronázatlan királyának új könyvére, az Álom Doktorra, ami nem is meglepő, hiszen Stephen King legújabb regénye a zseniális Ragyogás folytatása! A kis Danny Torrance a Panoráma szállóban töltött, rettegéssel teli tél után felcseperedett, alkoholista lett, majd leszokott a piáról. Egy New Hampshire-i hospice-házban dolgozik ápolóként, ahol különleges képessége jóvoltából megkönnyíti a haldoklók szenvedéseit. Az intézetben Dant Álom doktorként kezdik emlegetni. Ebben az egyszerre izgalmas és maradandó olvasmányban a Ragyogás atmoszférája lélegzetelállítóan elevenedik meg, visszatérnek a régóta kísértő szellemek is - a lidérces borzongás garantált.

 

Stephen Kingnek nem ez az egyetlen könyve a listán, a Joyland (9.) a múlt hónaphoz képest két hellyel kúszott feljebb. A kísértethistória és a romantikus fejlődésregény egyéni ötvözetével az író rajongóinak is meglepetést okozott, de az izgalmas cselekménnyel, és a remek jellemábrázolással, valamint a vurstlis világ sajátos nyelvének megidézésével elnyerte olvasói tetszését. A korábbi hónap dobogósai továbbra is kelendőek maradtak, Vavyan Fable Hol volt, hol nem volt (7.) című regénye még mindig előkelő helyen található, Lévai Balázs Lovasi-könyve (4.) pedig éppen csak hogy lecsúszott az ehavi dobogóról.

 
 
VH-bookline
 

Olvassa el ezt is!

Nagyon a kedvükben jártak

Nagyon a kedvükben jártak

Igazán gáláns a vásárhelyi színházkedvelőkkel a város, amely az idei nagy színészegyéniségeket felvonultató bérleti előadásokra jelentős összeget biztosít.  
Jó csapat vagyunk!

Jó csapat vagyunk!

A vásárhelyi szövetkezet bármilyen asztal mellett végezhető munkát elvállal. A vezetők ígérik, a bértámogatási pályázat lejárta után sem hagyják cserben a dolgozóikat.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.