SportEz volt az ötödik vereség a bajnokságban

2022. november 22., kedd
 
Ez volt az ötödik vereség a bajnokságban

A Kecskemét otthonában folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

 

Slobodan Kalinic együttese két alapembere nélkül egy félidőig tartotta a lépést Stojan Ivkovic tehetséges csapatával, végül elszenvedte ötödik vereségét a bajnokságban.

Az A-csoportban is játéklehetőséget kapó kecskeméti fiatalok közül Kiss Dávid hétfőn még a magyar válogatott színeiben szerzett pontokat a csehek ellen megnyert világbajnoki selejtezőn, Ivkovic szövetségi kapitánnyal együtt szűk 24 órával később viszont már a Kosársulival meccseltek. A Győrrel szemben megnyert pénteki találkozóhoz hasonlóan ezúttal is hiányzott a vásárhelyi keretből Vuk Pavlovic, míg ezúttal Varga Zalán sem tudott pályára lépni sérülés miatt. 

Jobban kezdtek a vásárhelyi születésű, a Kosársulinál is nevelkedő Botka Botondot is a soraikban tudó kecskemétiek, Kiss vezetésével az első öt perc végén 11-5-re vezettek - a Kosársuli az egész meccsen nem találta a dobóformát, végül hat sikertelen triplakísérlet után jött az első sikeres Bálint által. Slobodan Kalinic igyekezett folyamatosan rotálni a csapatot támadásban és védekezésben, de az első negyedben nem találta az ellenszert a magasabb szerkezetű kecskemétiek fizikális játékára (17-10).

A második negyed biztatóbban alakult vásárhelyi szempontból: Ivkovic hármasa után, 20-10-ről Varga Ákos pontjainak köszönhetően 5-0-s szériával jött közelebb a csapat, majd a félidő végéhez közeledve egy 6-0-s rohamra adott 6-0-s válasz tartotta tisztes távolságon belül a hazaiakat. A Kecskeméten általában megszokott kevés pont a szünetre megmutatkozott, 30-24-es kecskeméti vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. 

A második félidőt Kelemen kettese kezdte, ám négypontos hátrányról sajnos nem a zárkózás következett: a KTE magasabb fokozatra kapcsolt, a Kosársulinak pedig nem volt válasza erre és semmi sem sikerült. A 20-0-s sorozat hétperces vásárhelyi gólcsendjét Kelemen törte meg, ám egyértelmű volt, hogy ez a negyed eldöntötte a meccset. 

50-31-ről indult az utolsó tíz perc, ahol minden saját nevelésű vásárhelyi fiatal megkapta a játékperceket, és Bősz irányításával helyenként látványos megoldásokat is bemutatva játszották végig a hajrát, úgy, hogy Knyur, Karsai és Balogh is feliratkozott a pontszerzők közé. Végül 72-47-re nyert a házigazda - a meccs legeredményesebbje a 17 pontot ás 6 lepattanót jegyző Kiss lett, a Kosársuliból Varga Ákos 10 pontig és 7 lepattanóig jutott. A Kosársuli jelenleg a 7. a tabellán, míg a Kecskemét feljött a 10. helyre.

 

NB I/B Zöld csoport, 10. forduló:

KTE-Duna Aszfalt U23 - Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 72-47 (17-10, 13-14, 20-7, 22-16)

Kecskemét, Mercedes Sport Akadémia. Vezette: Jakab, dr. Varga, Vadász


KTE: Tóth Barna 9/3, Ivkovic 13/3, Tóth Balázs 4, Takács 2, Fazekas 9/3
Csere: Kiss D. 17, Botka 7, Velkey 7/3, Egeljic 4, Veliczky -
Vezetőedző: Stojan Ivkovic

Kosársuli: Borbáth 5, Varga Á. 10, Bálint 6/3, Kelemen 8, Karsai 2
Csere: Bősz 9/3, Knyur 3/3, Balogh 2, Kass 2, Filak -, Megyesi -, Pinnyey 
Vezetőedző: Slobodan Kalinic

 

Slobodan Kalinic: "Egy nagyon jól felkészített csapattal játszottunk. Voltak meghatározó hiányzóink. Helyenként jól játszottunk, de ez ma nem volt elég a KTE tehetségei ellen. További sok sikert kívánok a Kecskemétnek."

Stojan Ivkovic: "Gyakoroltunk, és most sem az eredmény volt a fontos. Úgy gondolom, hogy sok dolgot jól csináltunk, de vannak még dolgok, amelyeken javítani kell. Dolgozunk tovább, hogy erőnlétben és koncentrációban is egyre jobbak legyünk."

 

Saját nevelésű edző váltja Slobodan Kalinicet a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli kispadján. A csapat nyáron kinevezett szerb trénere magánéleti okokból nem tudja ellátni a felnőttgárda vezetését a jövőben. A kék-sárgák új vezetőedzője, Vuk Pavlovics november 22-én kedden 17:30-kor debütálhat a Hepp Kupában, ahol az eggyel magasabb osztályban játszó Cegléd lesz az ellenfél a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

2023-tól földadó

2023-tól földadó

Nyolc igen szavazattal átment az új adórendelet. Évi 80 millió forintra számít az önkormányzat. Az Agrárkamara és MAGOSZ tiltakozó közleményben reagált.
Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023-ban kétszer lesz 4 napos hétvége, és négy alkalommal 3 napos pihenő, nem lesz ledolgozandó munkanap szombaton.
Téliesítik a mólókat

Téliesítik a mólókat

A móló téliesítési munkáit november utolsó napjaiban megkezdik.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Nagyszerű teakwondos eredmények
Nagyszerű teakwondos eredmények A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 
Sikerült nyerni a harmadik meccsen
Sikerült nyerni a harmadik meccsen A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
 
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét Április 22-én, szerdán Hódmezővásárhelyen a városházán vette át megbízólevelét a megválasztott országgyűlési képviselő.
 
A kétnapos Majális programja
A kétnapos Majális programja Ismét a Népkertben lesz a kétnapos Majális, elsején pénteken és másodikán, szombaton. A Vásárhely Kártya tulajdonosok számára ingyenes lehetőségek.