KözéletEz még nem az igazi

2014. szeptember 22., hétfő
 
Ez még nem az igazi

A hódmezővásárhelyi Református Újtemplom buszpályaudvar felöli oldala annyira megrongálódott, hogy kijavítását nem lehet halogatni.

 

 


 

2010-ben írtuk, a Tiszántúli Református Egyházkerület Építész Irodája Dr. Géczi Csaba vezetésével, részletesen feltárta a Kálvin téri Református Újtemplom épületét és a szomszédos parókiát. A többek között ácsból, kőművesből, műemlékvédelmis szakemberekből álló szemlézők megállapításait, a szükséges felújításokat, a renoválás menetét tartalmazó jelentést az egyházkerület megkapta.

Már akkor világossá vált, hogy záros határidőn belül meg kell kezdeni a felújítást, amire a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is felhívta az egyház illetékeseinek a figyelmét.

 

A templomnak most a buszpályaudvar felöli oldala rongálódott meg, a renováláshoz az Emberi Erőforrások Minisztériumától 16 millió forintot kaptak, amit az egyházkerület 6 millió forinttal kipótolt. Ám még ezek után is marad tennivaló bőven.

 

Olvassa el ezt is!

Földesi Gyula új tánckörbe hívja a vásárhelyieket

Földesi Gyula új tánckörbe hívja a vásárhelyieket

Valószínű ennek többen örülnek, mert ezzel lehetőség nyílik azoknak is aki szabadidejüket egy kis mozgással szeretnék eltölteni, vagy kedvet éreznek a tánctanuláshoz.
Foltonfoltok

Foltonfoltok

A tizenöt-húsz klubtag legalább tízszerese jött el szeptember 20-án délelőtt Mártélyra ahol a Tulipán Foltmozaik Klub rendezte évenkénti kerítés tárlatát. Képekkel!
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...