MozaikEz a legolvasottabb könyv most Magyarországon

2011. november 20., vasárnap
 

Magyar írók a könyves sikerlista élén

Minden bizonnyal igazi sikerkönyvek lesznek karácsonyra a Bookline top50 sikerlista októberi éllovasaiból. A legnépszerűbb könyvek szerzői között több magyar írót is találhatunk.

 

 

Nézze meg az 50-es listát a galériában!

 

Az 5 legnépszerűbb októberi szerző közül 4 magyar írót is találhatunk. Az első két helyen két magyar tévés újságíró birkózik egymással: az aranyérmes Kepes András Tövispuszta című családtörténeti regénye, illetve a második helyezett Frei Tamás A bankár c. "konspirációs akcióthrillere" egyaránt újdonság a Bookline Top 50 sikerlistáján. A harmadik helyet szintén hazai író birtokolja: Vekerdy Tamás pszichológus Érzelmi biztonság című tanulmánya azonban nem újdonság, hiszen már több mint 60 napja szerepel a sikerlistán.

 

 

A magyar televíziózás népszerű alakjai bizonyára nem tétlenkedtek az elmúlt hónapokban, hiszen listánkra 4 hazai tévés műsorvezető könyvújdonsága is felkerült októberben. Az első helyet Kepes András foglalja el Tövispuszta elnevezésű regényével, amely nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy tükröt tartson a XX. század Magyarországának. Ezüstérmesként szintén egy média-nagyágyút köszönhetünk: Frei Tamás A bankár című regénye, immáron a második hasonló jellegű fiktív összeesküvés-elmélet az írótól és ismét rengeteg olvasót vonzott a magyar könyvesboltokba. Talán pont A bankár sikerének köszönhető, hogy Frei első regénye is újra listára került, A Megmentő a 19. helyre küzdötte fel magát. Vágó István szintén egy olyan veterán a szakmában, akinek debütáló írására sok hazai olvasó volt vevő: a Vigyázat, csalók! c. könyv a 34. helyet szerezte meg. Egy jóval fiatalabb tévés riporter is a legjobbak között szerepelt az elmúlt hónapban; Steiner Kristóf "finom gondolatokkal" megpakolt Lélekbonbonja a 49. helyen áll. Közvetve azonban egy ötödik média-celeb is belopta magát a magyar olvasók könyvespolcára, hiszen Szalai Viven Stohl - Őszintén című riportkönyve a 22-ik a Bookline top50-ben.

 

A médiacápák felsorolása közepette nem feledkezhetünk meg a dobogó harmadik fokán álló Vekerdy Tamásról sem, aki Érzelmi biztonság c. gyermeknevelési előadás gyűjteményével praktikus tanácsokat és életszagú elveket kíván bemutatni a tudatos szülő számára. S ha már pszichológia, akkor nők... Pallavicini Zita Egy őrült őrgrófnő naplója c. önéletrajzi ihletésű regényével egy olyan csillogó világba kalauzolja olvasóit, melynek buktatóiról és aberrációiról csak olyan provokatív őszinteséggel lehet beszélni, mint ahogy azt az írónő teszi.

 

Továbbra is rengeteg hely cserél gazdát a hazai olvasói sikerlistán, mely elsősorban annak köszönhető, hogy ebben a hónapban is 30 új mű és szerző került a legjobbak közé. A sorozatok és a több könyves szerzők száma most azonban valamelyest csökkent: George R. R. Martin A tűz és jég dala c. regénysorozatának már "csak" három szereplőjével van listán, viszont az újdonságnak számító 1Q84 - Ezerkülöncszáznyolcvannégy című Haruki Murakami könyv mindkét része előkelő helyen áll (27. és 37.). A listán továbbra is stabilanm immáron 527 napja tartja magát William P. Young nemzetközi bestsellere, A viskó, azonban számos nagy veterán eltűnt vagy hatalmasat bukott az előző hónapokhoz képest - a legtöbbet J. R. Ward Felszabadított szeretője, aki 43 hellyel lejjebb találhatja magát a sikerlistán. S hogy mit hoz a jövő? Arról talán Jamie Oliver tudna mesélni: a karácsonyi gourmet-könyvek előszeleként a Jamie belevág októberben a 43. helyen debütált.

 
 
Forrás: bookline
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.