Kultúra, oktatásEurópai parlamenti képviselők asztali naptára vásárhelyi diákok rajzaival

2012. január 17., kedd
 
Európai parlamenti képviselők asztali naptára vásárhelyi diákok rajzaival

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája október elején kreatív pályázatot hirdetett 10-15 éves dél-alföldi gyerekek számára Régiók Európája címmel.

 

 

Képünkön Rostás Vanda nyertes rajza

 

 

 

A ’Szeretem Európát’ gondolatkör mellett még négy másik téma közül lehetett választani, a november 30-i határidőig.
A pályázatra A4-es vagy kisebb méretben, papír- vagy textilalapon, bármilyen technikával készülhettek az alkotások.

A beküldött műveket négyfős zsűri bírálta el. A Bagó Zoltán, európai parlamenti képviselő,  Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának megbízott vezetője, Zoltai Attila hódmezővásárhelyi festőművész, pedagógus és Váczi Gergő, a TV2 műsorvezetője által kiválasztott legjobb 24 alkotásból készült el az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának 2012. évi naptára, amelyet eljutattak az Unió összes államába, az európai parlamenti képviselők íróasztalára, magyarországi nagyvárosok Europe Direct információs pontjaira, és még sok más helyre.

A győztes pályázatokból 2012 januárjában kiállítást rendeznek Budapesten, a Millenáris Parkban található Európa Pontban, amelynek megnyitójára minden résztvevőt meghívtak.

 

A rajzpályázatra beküldött alkotások közül két hódmezővásárhelyi általános iskolából nyolcan nyertek.

 

Nyertesek:

 

Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola:


Kis Ádám     8. osztály
Gábor István     7. osztály
Nagy Ádám     7. osztály
Zsótér Dávid     7. osztály
Tóth Zoltán     8. osztály
Budai Tamás     8. osztály
Tóth Krisztián 4. osztály

Felkészítő pedagógusok: Braun Katalin és Tálai Tiborné

 

Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda

 

Rostás Vanda  8.osztály

 

A rajzpályázat nyertes munkáit megnézheti ITT !

 
 
Forrás: VH-információ
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.