KözéletEurópai mintákra épül a médiatörvény

2011. január 4., kedd
 
Európai mintákra épül a médiatörvény

 A magyar törvény általában a brit, olasz és német példákból merítkezik, de természetesen figyelembe veszi a közép-európai mintákat is - jelentette ki Lázár János az ATV hétfő reggeli műsorában. Az EU-elnökséggel kapcsolatban elmondta: a stabil magyar politikai és parlamenti viszonyok, a parlamenti pártok közös fellépése sokat segíthet abban, hogy sikeres legyen Magyarország uniós elnöksége.

 


Címlapon tiltakozott a médiatörvény ellen a Népszabadság és a Népszava. Az erre vonatkozó műsorvezetői felvetésre Lázár úgy válaszolt, hogy az újságok akcióját túlzónak tartja, de hétfői címlapok is azt bizonyítják, hogy sajtószabadság van Magyarországon.

A törvényt érő nemzetközi bírálatokkal kapcsolatban a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: "nekem leginkább a konkrétumok hiányoznak". Mint mondta, a magyar újságírókkal beszélgetve jóval figyelemre méltóbb dolgokat hallott, számára az ő véleményük adott esetben fontosabb volt, mint néhány nagykövet, vagy éppen egy külföldi sajtóorgánum álláspontja.

Az új sajtótörvénynek szinte egyetlen szakasza sincs, amely ne lenne fellelhető más országok médiatörvényében is - szögezte le Lázár.
A magyar törvény általában a brit, olasz és német példákból merítkezik, de természetesen figyelembe veszi a közép-európai mintákat is. Számos országban a médiahatóság vezetőjét a kormányzat nevezi ki, tagjait pedig a parlamenti többség választja - tette hozzá. Farizeus és a valóságnak nem megfelelő álláspont, hogy a parlamenti többség és a médiahatóság között más országokban nincs összefüggés - vélekedett a frakcióvezető.

Szólt arról is, hogy a magyar újságírók közül sokan azt kérik számon a jobboldali konzervatív erőkön, hogy tegyenek a gyűlöletbeszéd ellen. "Amikor pedig próbáljuk megteremteni ennek az eszközeit, akkor meg ez a probléma. Márpedig úgy nehéz bizonyos értékeket - mint az alkotmányosság, vagy az emberi méltóság tiszteletben tartása - kikövetelni, ha közben eszköztelen a médiahatóság" - fogalmazott Lázár János.

Lázár szerint az MSZP-nek is van szerepe abban, hogy a médiatörvény Európában és világszerte is ilyen erőteljes tiltakozást váltott ki. Elmondta: bár az MSZP sokat tett az utóbbi időkben azért, hogy lerombolja magát, "mindannyian tudjuk, hogy sokkal több annál, mint ami a parlamenti frakciója".

Sikeres legyen

A beszélgetésen szóba került a multinacionális cégek különadó miatti brüsszeli tiltakozása. Lázár János leszögezte: a különadók kivetését gazdasági szükségszerűség indokolta. Természetesnek nevezte, hogy az érintett külföldi cégek tiltakoznak a saját kormányuknál, amely a magyar féllel való tárgyaláskor képviseli érdekeiket, ahogyan azt a magyar kormány is teszi a magyar gazdasági társaságok esetében. Ebből levezetni az Európai Unió gazdaságpolitikáját talán túlzás lenne - jegyezte meg.

A Fidesz frakcióvezetője a korábbi szlovén EU-elnökséget jónak nevezte, a csehek elnökségénél pedig felhívta a figyelmet az akkori belpolitikai bizonytalanságra, amelyek nehezítették az elnökségi feladatok ellátását. A stabil magyar politikai és parlamenti viszonyok, a parlamenti pártok közös fellépése sokat segíthet abban, hogy sikeres legyen Magyarország EU elnöksége - húzta alá. Lázár János az uniós elnökség fontos témáinak nevezte a foglalkoztatást, a roma integrációt, Horvátország tagfelvételének folyamatát, és óriási lehetőségnek tartja a féléves elnökséget.

173 egyéni körzet képviselője ül a Fidesz frakciójában, így esetenként különböző érdekeket kell összehangolni, majd egy olyan közös döntést hozni, amely mindenki számára egy elfogadható kompromisszum lesz, például az egészségügy, oktatás vagy az önkormányzatok átalakításában - jelentette ki a politikus a frakción belüli egyeztetésről. Én nem akarok olyan frakcióvezető lenni, aki elfojt bármilyen vitát - jegyezte meg Lázár János.

A devizahitelesek problémája kapcsán Lázár János felhívta a figyelmet, hogy a svájci frank árfolyamát nem a magyar kormány befolyásolja. Számos lépést tettünk a devizahitelesek védelme érdekében - szögezte le a politikus. Példaként említette a kilakoltatási moratóriumot, a bankok hitelezési szabályának megváltoztatását, a devizahitelesek érdekvédelmét.

Forrás: fidesz.hu

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.