KözéletEurópa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké

2017. augusztus 19., szombat
 
Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké

Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké, a törvényeket és szokásokat tiszteletben tartó, azokat magukénak valló békés embereké - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.

 

 

Fotó: VH archív

 

 

 

Ma már nem meri tagadni senki sem, hogy Európa az oszmán hódítás óta a legnagyobb veszélybe került - mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi önkormányzat Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségén. Hozzátette: dél-kelet felől irtózatos embertömegek indultak meg Európa felé.

 

Ezeréves államiságunk kötelességünké teszi azt, hogy a kontinens jövőjéről szóló vitákban hallassuk hangunkat - közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

A liberális álláspont szerint mindegy ki lakja Európát, csak a gazdasági szempontból szükséges létszám meglegyen. A legszélsőségesebb liberális válasz szerint a jövevényeknek még az európai szokásokat sem kell átvenniük vagy tisztelniük, minden alkalmazkodási kényszer nélkül megtarthatják, sőt terjeszthetik saját meggyőződésüket - fejtette ki a miniszter. Ez a radikálisan liberális válasz az elmúlt években több tucat alkalommal, gyakran tragikus módon vallott kudarcot Brüsszeltől kezdve Londonon vagy Párizson át a legutóbbi napokban Barcelonáig - fűzte hozzá.

Lázár János hangsúlyozta, az emberek többsége egyetért azzal, hogy Európa vezetőinek már régen nem a migránsok elosztásának módján kellene a fejüket törni, hanem azon, hogyan lehetne a kontinens megszállásának véget vetni. Különben néhány emberöltő alatt hátrányos helyzetű kisebbséggé válunk saját hazánkban, sőt a saját kontinensünkön - mondta.

A miniszter leszögezte, a migráció a népesség fogyására nem adhat választ, legfeljebb a multinacionális nagytőke munkaerőhiányára kínálhat megoldást. Európa azonban nem egy multinacionális cég, hanem kultúra, életforma, identitás, hit, gondolat.

A politikus rámutatott, a magyar kormány volt az első, amely a megmaradás politikáját a nemzetállami szintről összeurópai szintre emelte. Egyre többen látják úgy, hogy ez helyes válasz lehet Európa történelmi kihívásaira.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Kamionban a fél világ

Kamionban a fél világ

Sok magyarnak akár gondot okozhat, hogy hol is van a Comodoro Szigetek. A kamionban elbújva már onnan is érkeztek migránsok.
Ünnepi hétvége

Ünnepi hétvége

Államalapító Szent István Király tiszteletére háromnapos ünnep, ezen belül a XIII. Bor- és Gasztrofesztivál lesz Vásárhelyen. Részletes program!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.