Kultúra, oktatásEsőtánc és smaragdfa

2013. június 12., szerda
 

Június 11-én zárult Hódmezővásárhely hét iskolájának a bevonásával az a projekt, amelyet az Erzsébet Kórház területén az ’L’ épületben 139 milliós költséggel épített Környezeti Információs Központ átadása köré szerveztek.

 

 

 

A program utolsó témáját a június 17-i Elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja adta. A ma már nemcsak Afrikát, hanem a világ több pontját érintő téma súlyosságát, a milliók létét elbizonytalanító környezeti anomáliát tegnap kora délután Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren, félszáz diák bevonásával, egy flashmob jellegű vidám tánccal szándékoztak illusztrálni.

A témát a HISZK Corvin Mátyás tagintézmény diákcsoportjai az iskolában prezentációk és rövid tematikus előadások formájában többféle megközelítésben dolgozták fel.

 

A délutáni program az új információs és oktatóközpontban folytatódott. Az egyelőre a felszerelések, a bútorok hiánya ellenére is – mint képeinken is látható – reprezentatív épületben tréning szoba, műhelyszoba, környezeti szakember irodája, szerver szoba, informatikus iroda és könyvtárszoba került kialakításra. Az elképzelések szerint a központban környezetvédelmi témájú szemléletformáló előadásokat, bemutatókat tartanak.

Tegnap a központba meghívottak Szabóné Tanács Valéria kémia tanár néhány kísérletét nézhették meg, majd a fotópályázat eredményhirdetését tartották meg. Továbbá Dr. Steier József előadást hallgathatták meg. A program végén, kedd délután egy extra nagy szén-dioxid elnyelő képességgel bíró különleges, magyar nevén kínai császárfa egyik hibridjét, smaragdfát ültettek az épület bejárata elé.

 

A Megyei Jogú Város 6 millió forintos önrészével kiegészített 139 millió forintos beruházással elkészült Információs és Oktatóközpont a pályázati célok szerint, bekapcsolódik Hódmezővásárhely lakossága környezettudatos szemléletének alakításába.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A gyereknek csak jót

A gyereknek csak jót

A holnap nyíló kétnapos szegedi kiállításra ellátogató szülőknek szeretnének kedveskedni azzal, hogy a kézzel készített, valódi bőr egy pár gyerekcipőt és egy pár szandált tízezer forintos áron vásárolhatnak meg.
11 hetes lesz a nyári szünet

11 hetes lesz a nyári szünet

Pénteken az iskolákban megkezdődik a nyári szünet. A diákok és szüleik az idén is táborok sokasága közül választhatnak. A tanulók közül sokan nyári munkát vállalnak.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...