BulvárEsküdtszék elé kerül Tóásó Előd is

2011. november 6., vasárnap
 
Esküdtszék elé kerül Tóásó Előd is

Az illetékes bolíviai bíróság november 4-én lezárta az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy első, vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.

 

 

 

 

 

A fellebbezés lehetősége és az előírt eljárási szabályok betartása miatt a tárgyalás új szakasza legkorábban 2012 áprilisában kezdődhet - közölte szombaton az egyik vádlott ügyvédje. A folytatásra a fővárosban, La Pazban kerül sor. A vádlottak közül 18-an szökésben vannak.
Cochabamba városában Ricardo Maldonado bíró úgy ítélte meg, hogy az ügyészség előterjesztése az összes vádlott esetében megfelel a követelményeknek, és nincs ok az ügy visszadobására vagy új eljárás lefolytatására. Két vádlott esetében az előzetes fogva tartást házi őrizetre enyhítette. A Los Tiempos című helyi újság szerint a vádlottak és családtagjaik "lemondóan és a tehetetlenség érzésével" fogadták a döntést, amelytől tartottak az ügy átpolitizáltsága és eddigi menete alapján.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak terroristák, akik meg akarták gyilkolni a bolíviai elnököt, és fegyveres milíciát szerveztek, hogy elszakítsák Santa Cruz tartományt az országtól. Ellenzéki körök és egyes diplomaták szerint viszont kreált ügyről van szó, és a háttérben a kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit.

Az ügy 2009 áprilisáig nyúlik vissza, amikor a rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot. A rajtaütés során életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.