SportEsélylatolgatás szombatra

2015. április 22., szerda
 
Esélylatolgatás szombatra

Győzelemmel kezdte a playoff-ot a sérült Szasa Vejinovics nélkül felálló Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokság felsőházi rájátszásában.

 

 

 

A két győzelemig tartó párharcok első fordulójából az is kiolvasható volt, hogy a keleti csapatok dominálhatnak a végső elszámolásnál. A kék-sárgák mellett ugyanis a Debrecent, a TF-Budapestet és a Salgótarjánt sem tudta legyőzni ellenfele.

 

Vas Péterék annak ellenére hagyták el magabiztos sikerrel a pályát, hogy irányítójuk Szasa Vejinovics egy percet sem tudott játszani a rangadón. Amellett, hogy jól oldották meg az irányító pótlását, olajozott és eredményes támadójátékkal rukkoltak elő dr. Elek András tanítványai, akik szombaton este akár már a négy közé juthatnak a Baja elleni második ütközetet követően. A Hódtói Sportcsarnokban 18 órakor kezdődik a bajnoki.

 

Az alapszakaszt negyedik helyen záró Konecranes-Salgótarjáni KSE 20 ponttal diadalmaskodott a nyugati listavezető MTK Törökbálint ellen. Pontjaik több mint 60 százalékát a Madár, Tutus, Vuletic trió szerezte, Vuletic egymaga 24-et jegyzett. A Pápa viszont hazai pályán meglepetésre megszorongatta a DEAC-ot, igaz csak az utolsó negyedben volt sansza a nyugati harmadiknak a győzelemre. A végén azonban a Nagy-testvéreknek és a 38 pontot termelő Takácsnak köszönhetően a debreceni fiatalok örülhettek.

 

A Kosársuli számára a Tehetséges Fiatalok-Budapest - Metal-Work Bonyhádi KSE találkozó volt a legérdekesebb, mivel Niylasék továbbjutása esetén ebből a párosból kapnak majd ellenfelet. Az alapszakaszban ragyogóan hajrázó fővárosiak ezúttal sem okoztak csalódást. Merim Mehmedovics fiai agresszív védekezésüknek köszönhetően 44(!) ponton tartották a másik főcsoportban második Metal-Work Bonyhádi KSE-t. Volt olyan 10 perc, amikor mindössze csak 8 pontot kaptak a bonyhádiaktól, igaz az idegenbeli csatában ezt nehéz lesz majd megismételniük.

 

                                                            ------------------------------

Négy közé juthat az NBI B csoport felsőházi rájátszásban szombaton a Vásárhelyi Kosársuli. Ehhez a kék-sárgáknak a múlt héten idegenben legyőzött Bajai Bácska FKE ellen kellene győzniük szombaton a két győzelemig tartó párharcban. A rangadó előtt a Kosársuli irányítójával, Szasa Vejinoviccsal beszélgettünk.

 

 - Sokan aggódnak érted, mivel egy hete nem játszottál Baján. Mi történt, láthatunk már a hétvégén?

 

 - Szerencsére csak egy kisebb problémával küzdök. Az egyik edzésen kibicsaklott a jobb bokám, ami lassan, de szépen gyógyul. Sajnos szombaton még nem fogok pályára lépni a Baja ellen, de a következő mérkőzéseken már játszhatok. Remélem, hogy a fiúk ugyanolyan jól megoldják majd a pótlásomat, mint legutóbb. Ebben a fantasztikus közönségünk is a segítségükre lehet!

 

 - Mit szól a bajai eredményhez?

 

 - Nagyon örülök hogy sikerült nyerni, a playoff mindig más mint az alapszakasz ezért fontos az első siker. Végig küzdős, hajtós meccsen tudtuk elhozni a győzelmet. Jó volt látni, hogy ismét magabiztosan kosarazunk.

 

 - Hogy látja, az első siker után szombaton bejuthatnak a négy közé is?

 

 - A rájátszásban minden megtörténhet. A múlt heti összecsapást és a társaim játékát elnézve azonban úgy gondolom nem lesz szükség harmadik találkozóra. Hazai pályán csak a győzelem elfogadható, ha ez meg lesz, akkor 2-0-val léphetünk egyel előrébb…

 

 - Akkor ezek szerint már fél szemmel a TF Budapest - Bonyhád párharcot figyelik?

 

 - Tudjuk hogy a hétvégére kell koncentrálni, de fél szemünket mindig a lehetséges ellenfeleinken tartjuk. Tudjuk hogy a szezonnak ennek a részében nincsenek könnyű mérkőzések, így emiatt a szombati diadal az elsődleges cél.

 

 - Milyennek látja a csapatot a szombati fellépés előtt?

 - Érezni lehet az önbizalmat a csapatban. Most már csak szombaton kell elvégezni a munkát, és ha minden jól megy, akkor meglesz a nekünk kedvező eredmény. Hangsúlyozom azonban, hogy a Debrecen elleni fanatikus szurkolás szárnyakat adott a gárdának, remélem megint sokan jönnek majd el!

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Eötvös Nap osztályteremben és színpadon

Eötvös Nap osztályteremben és színpadon

A Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző hagyományos Eötvös napját és Eötvösös Tehetségek Délutánját tartotta április 21-én. Képekkel!
Egy győzelem már megvan!

Egy győzelem már megvan!

Elek András: "Óriási dolog Baján nyerni!" A keleti csoport győztese látogatott Bajára. Ez volt a Kosársuli és a bajaiak két győzelemig tartó párharcának első mérkőzése.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.