SportErős csapat érkezik Vásárhelyre

2018. február 22., csütörtök
 
Erős csapat érkezik Vásárhelyre

Több szempontból is érdekesnek ígérkezik a rendhagyó időpontban, pénteken 17 órakor kezdődő hazai Kosársuli mérkőzés. Ezek közül az egyik, hogy a vendég Veszprém kötelékében egy vásárhelyi kosaras is pattogtat.

 

 

 

 

 

 

A kék-sárgáknál nevelkedő Schéda Martin hosszabb sérülése után csatlakozott a dunántúliakhoz. A találkozó előtt vele beszélgettünk.

A vásárhelyi nevelésű kosaras már nem először tér vissza „vendégként” Hódmezővásárhelyre. Ez az év azonban kissé már neki, mint a korábbiak, mivel az előző szezonban keresztszalag szakadást szenvedett. Sérüléséből felépülve, a pályára lépés reményében szerződött a királynék városába, ahol egyre inkább belelendül a játékba. A HOYA-Pannon Egyetem Veszprémnél a padról beszállva segíti társait. Legutóbb, a Nagykőrös ellen bezsebelt értékes győzelem alkalmával 14 pontot szorgoskodott össze, ami mindenképpen bíztató lehet számára a folytatásban…

 

- Korábbi Kosársuli játékostól muszáj kicsit provokatívan megkérdeznem, hogy hogyan érzed magad Veszprémben? Jobb ott neked?

- Nagyon jól érzem magam itt, könnyen be tudtam illeszkedni. Sokat segítettek, hogy újra pályára léphessek. Megkapok mindent, ami a rehabilitációmhoz szükséges.

 

- Pénteki ellenfeletek a nevelőegyesületed csapata lesz. Mit gondolsz mi lehet az oka annak, hogy ennyire sok a különbség a gárdák helyezéseiben?

- Jelenleg a tabella második helyén állunk, komoly céljaink vannak, nem titkoljuk, hogy meg szeretnénk nyerni a bajnokságot. Ebben a csoportban nagyon kiegyenlített a küzdelem, így lesz ez szerintem pénteken is. Természetesen győzni szeretnénk, nem lesz könnyű dolgunk.

 

- Már azért nem először lépsz pályára más csapat színeiben a Hódtói Sportcsarnokban. Milyen érzés ez neked?

- Immár öt éve, hogy nem otthon kosárlabdázom, így nem idegen ez a felállás nekem. Mindig szívesen megyek haza, hiszen sok szép élményben volt részem a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Panelből kertes házba

Panelből kertes házba

Egyre nő azok száma, akik reggel madárcsicsergésre szeretnének ébredni. A héten már a 10. Csengettyű közi lakóval írták alá a csere- szerződést.
Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését

Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését

Az ütközés akár halálos következménnyel járhatott volna, ami a vétlen autós lélekjelenléte és ütközést elhárító manővere következtében maradt el.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.