SportErő és szellem győzelme

2012. május 23., szerda
 
Erő és szellem győzelme

Budapesten, május 19-én a SportMax Hegyvidék csarnokában rendezték meg a II. Nyílt Magyar Hapkido Bajnokságot, amelyen 8 csapat 127 versenyzője között  a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület két mestere és egy tanítványa is részt vett.

 

 

 

 

A hapkido számos más harcművészet hasonló filozófiáját foglalja magába, nagy hangsúlyt helyezve az elmére, a testre és a szellemre. Az edzésben pontosságot és kitűnőséget, a társadalomban felelősségvállalást és az erő megfelelő használatát követeli meg.

A Daehanminguk Hapkido Hungary, a Koreai Tradicionális Harcművészetek SE. szervezésében megtartott viadalon a vásárhelyi Máté Zsolt 5 kategóriában csillogtatta meg tudását, 100 százalékos teljesítménnyel.

Önvédelemben, rúgástechnikában, eséstechnikában, gyorsasági törésben és erőtörésben  egyaránt I. helyezést ért el.

 

Máté Gergő önvédelemben az  I. helyezést,  rúgástechnikában és gyorsasági törésben a III. helyezést szerezte meg.

 

Tanítványuknak, Tari Viktor Dávidnak küzdelemben az első, míg rúgástechnikában és eséstechnikában a harmadik helyezést sikerült kiharcolnia.

 

Bírók az egyesületből: Asztalos Krisztina, Bósz György

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.