SportÉremeső a vásárhelyi ifjúsági sakkozóknál

2015. szeptember 24., csütörtök
 

Még csak most kezdődött el az idei tanév, máris remek országos eredményekkel büszkélkedhetnek a vásárhelyi ifjúsági sakkozók. Tőkés János oktató tanítványai közül többen – egy rövid 10 napos pihenőt leszámítva - egész nyáron edzésben és versenyben voltak, így remek formában érkeztek két országos megmérettetésre is.

 

 

 

 

Az idény kezdetét az augusztus 29-én Szegeden a XXVII. Dél-Alföldi Postás Területi Sportnap alkalmából megrendezett sakkverseny jelentette, melyen 7 felnőtt között az óvodáskorú Megyaszai Balázs 2. helyen végzett.

 

Szeptember 12-én Budapesten a Törekvés Művelődési Központ adott helyet a III. Régiós Kupának, melyen öt vásárhelyi fiatal vett részt. A 7 fordulós, 2x15 perces játékidejű játszmák befejezése után mind, a versenyen elindult öt ifjú sakk titán érmet vehetett át.

A szervezők összevonták az A és a B csoportot, így a vásárhelyi fiataloknak 2-3 évvel idősebb ellenfelek jutottak, de így is végig az élmezőnyben játszottak.

 

A C-csoportban Márkus Molli olyan 2-3 évvel idősebb fiúkkal és lányokkal vette fel a küzdelmet, és talán az ő helyzete még nehezebb volt, mint a többieké, hiszen 1000 alatti úgynevezett „Hurrá” (Hungarian Rating-magyar Élő-pont) ponttal rendelkezőkkel mérkőzött.

 

A verseny végén az A és B csoportban játszó fiatalokat külön-külön értékelték.

 

A-csoport lányok: 2. helyezés Herczeg Viktória (Szőnyi B.) 2,5p.

A-csoport fiúk: 1. helyezés Megyaszai Balázs (Kertvárosi) 6,0p.,

2. helyezés Venicz Levente (Németh L.) 5,5p.

 

Megyaszai Balázs az A-B-csoport abszolút sorrendjében a 2., míg Levi a 4. helyen végzett.

 

B-csoport lányok: 3. helyezett Molnár Orsolya (Szent I.) 3,0 p.

 

C-csoport lányok: 2. helyezett Márkus Molli (Varga T.) 4,5 p. (abszolút 5.hely.)

 

Szeptember 19-én egy országos versenyen, a IV. Nagykáta Kupán vett részt, a kibővült, 7 vásárhelyi fiatallal felálló csapat.

A sakkversenyen 129-en indultak öt ifjúsági és egy felnőtt csoportban. A legkisebbek között az A-csoportban (ahol, mint minden csoportban) itt is együtt indultak a fiúk és a lányok) indulóknál a vásárhelyi versenyzők domináltak, hiszen az első 7 helyen 5 vásárhelyi végzett.

 

A B-csoportban is sikeresen szerepeltek a vásárhelyi lányok, akik kiélezett küzdelemben végeztek a dobogón! Legnagyobb örömünkre ezen az egyébként nagyszerű lebonyolítású viadalon, új sakktehetséget is köszönthettünk a vásárhelyi sakkozó fiatalok között, hiszen a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola 1.osztályos tanulója Szép Kristóf azzal tette le névjegyét hogy, első komoly versenyén – mindössze 4 hónapnyi sakktanulással a háta mögött – 4. helyen végzett az A-csoportos fiúk mezőnyében.

 

A-csoport lányok: 1.helyezés Márkus Molli 5,5p.,

2. helyezés Herczeg Viktória 4,5p.

 

A-csoport fiúk: 1. helyezés Megyaszai Balázs 6,5p.,

2. helyezés Venicz Levente 5,5p.,

4. helyezés Szép Kristóf (Szőnyi B.) 4,5p.

 

B-csoport lányok: 2. helyezés Kis Izabella (Szőnyi B.) 4,5p.,

3. helyezés Molnár Orsolya 4,0p.

 

Számszerűen megállapíthatjuk, hogy e két kiemelt erejű országos versenyen a vásárhelyi ifik 3 arany, 6 ezüst, és 2 bronzérmet nyertek, ami igazán biztató az igen sűrű versenyidényt figyelembe véve.

 

Tőkés János oktató elmondta, hogy szeptember 21-étől két általános iskolában (Szőnyi B. és Varga T.) is beindult a sakkoktatás. Előbbiben hétfőn és csütörtökön 16.30 és 18.30 óra között szívesen várnak elsősorban óvodás és alsós általános iskolás fiúkat és lányokat, akik szeretnék kipróbálni a sakkjátékot.

 

 

Nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek is csatasorba álltak hiszen szeptember 20-án megkezdődött a 10 csapatot felvonultató Megyei I. osztályú Csapatbajnokság, melynek első fordulójában a vásárhelyiek az Üllési Ifjúsági Sakkegyesülethez látogattak el, s ha nehezen is, de megnyerték a találkozót 4,5-3,5 arányban!

Ádók János, Borsi Imre és Tőkés János győzött, míg Baranyi Ernő, Ábrahám Zoltán és Bene Zoltán döntetlent ért el. Bemutatkozott a felnőttek között a Németh László Gimnázium 8 éves, 2. osztályos tanulója Venicz Levente, akinek ez a versenye ezúttal még a tapasztalatszerzésről szólt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sok új játékos a Kosársuliban

Sok új játékos a Kosársuliban

Az első néhány mérkőzés nem lesz sétagalopp, október 4-én a Salgótarjánt fogadják a Hódtói Sportcsarnokban a kék-sárgák. Interjú dr. Elek Andrással. Teljes bajnoki menetrenddel!
Illem-helyi-ügy

Illem-helyi-ügy

Ellene és mellette! Stílusosan mondva, „nem érzi szükségét„ sok vásárhelyi, hogy a WC bódét a Székelykaputól mindössze 4 méterre állították fel.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026

Vásárhelyi Művészeti Díj 2026

Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.