KözéletÉremeső a Máté Taekwondonál

2012. április 1., vasárnap
 

Március 31-én, Nagykátán került megrendezésre a XII. Országos WTF Taekwondo Diákolimpia és Engrich Mariann Emlékverseny. Az ország 16 csapatának 175 gyermek és junior versenyzője vett részt a viadalon.

 

 

 

 

 


A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület gőzerővel készült a rangos eseményre, amelyet a Magyar WTF Taekwondo szövetség elnöke, a 6 danos Patakfalvy Miklós nyitott meg.

A Szerkesztőségünknek küldött beszámoló szerint a betegségek miatt kissé legyengült és 19 főre fogyatkozott Máté Taekwondo csapatának edzői és szülői gárdája nem mert túl nagy reményeket fűzni a nagykátai bajnoksághoz, de a gyerekek minden elvárást felülmúltak!

A „máté-s” meccsek szurkolói, kőkemény, fergeteges küzdelmeknek lehettek tanúi, ahol a versenyzők mindent felülmúló győzni akarásukkal sorra „hozták a meccseket”!

A gyerekek sziporkáztak. Okosan, nemcsak a fizikai tudásukat és erejüket, hanem az eszüket is használva bebizonyították, hogy a kemény felkészülésnek, és az áldozatos munkának megérett a gyümölcse. Fantasztikus küzdelmek, határtalan összetartás, félelmet és fájdalmat nem ismerő hozzáállás jellemezte a kis csapatot.

A szülők, egy emberként szurkoltak egymás és saját gyermekeiért. A Mesterek szinte soha nem látott nyugalommal irányították a kis versenyzőket, akik a fair-play szabályait maximálisan betartva, öt K.O-val  (az ellenfél törölköző bedobásával) magabiztos győzelmet arattak.

A 13 első, 4 második és 2 harmadik helyezéssel a Máté Taekwondo egyik nagy álma vált valóra, hiszen hosszú idő után,  a Vándorserleggel térhettek haza a nagyszerű viadalról. 



Eredmények:



Gyermek I. korcsoport (7-9 éves)


Barta Marcell -24 kg I. helyezés
Hidvégi Áron -27 kg I. helyezés
Czirok Krisztofer -30 kg I. helyezés
Juhos Péter -45 kg I. helyezés


Gyermek II. korcsoport (10-11 éves)


Grexák Csaba -30 kg I. helyezés
Berei Béla -36 kg I. helyezés
Gulyás Róbert -40 kg II. helyezés
Bósz Márton -40 kg III. helyezés
Máté Mirabella -30 kg I. helyezés
László Alexa -36 kg I. helyezés


Kadet III. korcsoport (12-14 éves)


Barta Péter -33 kg I. helyezés
Hankó Miklós -37 kg I. helyezés
Szűcs Kitti -47 kg III. helyezés
Csuka Gábor -53 kg II. helyezés
Dezső Ábel -53 kg I. helyezés
Goják Anna -55 kg I. helyezés
 


Ifjúsági IV. korcsoport (14-17 éves)


Tari Viktor Dávid -55 kg II. helyezés
Szabó András -68 kg I. helyezés
Szeles Dávid -73 kg II. helyezés

Összesen: 13 első, 4 második és 2 harmadik helyezés.


Összesített csapatversenyben I. helyezést értek el, így az Engrich Mariann Emlékverseny Vándordíját is haza hozhatta a csapat.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.