MozaikÉrdemes előre gondolkodni

2011. április 2., szombat
 
Érdemes előre gondolkodni

Táborokról már áprilisban? Mindig tudja, milyen táborba fizette be a gyereket? Egyáltalán tudja, hogy melyik a jó tábor? Ötletek, biztonságos megoldások a szülőknek.

 

 

 

 

 

 

Csak úgy repül az idő! Ismét vége a télnek és  már itt is van a tavasz. A diákoknak még le kell gyűrni a tanév utolsó nehézségeit, amely egyre nehezebb az iskola falai között a várva várt jó idő beköszöntével, de végül eljön a nyár és vele a szünidő. Hamarabb, mint gondolnánk, így érdemes előre gondolkodva a legjobb táborhelyeket már most nézegetni, gyorsan döntőknek lefoglalni.
A vakáció nem múlhat el egy remekbe szabott tábor nélkül, melyre bárki egyénileg is jelentkezhet, vagy az iskolatársainkkal együtt is felfedezhető egy újabb osztálykirándulásra alkalmas helyszín.
Tábor hallatán a legtöbb szülőnek a klasszikus változat jut eszébe: Távol a megszokott város betonrengetegétől vidéki, faházas szálláson a napok vetélkedőkkel, kézműves foglalkozásokkal, erdei kirándulással, pancsolással a közeli tónál vagy folyónál, a helyi nevezetességek megtekintésével telnek, és esténként szalonnasütés a tábortűz körül. Ilyen is van, azonban nem kell messzire menni, hogy a szünidőt kellemesebbé tegyük.
Minden korosztálynak a bölcsődéstől (szülővel vagy nélküle) a középiskolásig indítanak táborokat. Választhatjuk a napközis vagy az ott alvós megoldást. Májustól egészen októberig jelentkezhetünk az egymást követő turnusokra. Országszerte, a legtöbb megyében felkészült szervezők várják az érdeklődőket. A napok számának tekintetében is igen változatos a kínálat. Megtalálhatóak a pár naposak mellett a klasszikus, 7 napos 6 éjszakás változatok - melyek néha megtoldhatóak 1-2 bónusznappal - valamint a több hetes lehetőségek is.

Ha nincs igazán elképzelése, mit is lehet egy táborban csinálni, akkor íme egy kis ízelítő:
Belegondolt már micsoda élményt jelent a gyerkőcöknek a tévéből látott idegen népcsoportok, és régmúlt korok emberének, indiánok, cowboyok, hercegnők, lovagok bőrébe bújva élethű környezetben átélni azok mindennapjait? Hallott már vándortáborról, ahol nincs állandó helyszín, mert a szállás minden nap máshol van? Megismerkedhetünk a régi falusi hagyományokkal, akár maguk a gyerekek készíthetik el ételüket hagyományos módon, mint a kenyérdagasztás dézsában. Természettudományi táborok alkalmával ismerkedhetnek meg hazájuk legszebb tájainak őshonos növény és állatvilágával. Versenyek, vetélkedők alkalmával lehetőség nyílik meghívott közismert vendégekkel, előadó művészekkel találkozni, velük együtt szórakozni és tanulni valamit a szakmájukról.

”Nagyot fordult a világ a táborok tekintetében is, és manapság minden érdeklődési körnek megfelelően szerveznek táborokat. A legtöbb valamilyen központi témára helyezi a hangsúlyt, változatos programokkal színesítve azt.” Ezt már Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu ügyvezetője mondja a Vásárhelyi Hírek munkatársának. Elmondta azt is, a Taborfigyelo.hu honlapján jelenleg 20 kategórián belül további egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő gyermektábor, valamint nagyobb létszámra számot tartó osztálykirándulás található. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a Rajzfilmes tábort, a Színjátszós tábort, a Média táborokat, a Mozgás és készségfejlesztő tábort, az Informatika tábort, az Életmód tábort, a Kalandtábort, a Tánctábort, a különböző Sport táborokat vagy a felnőtteknek is indított Lovas tábort.

Az ügyvezető hozzátette, az már látható, hogy ezen a téren nem szenvedünk hiányt. Ezért nem csak a lehetőségek sokszínűségére kívánjuk felhívni a figyelmet, hanem segíteni is szeretnénk az érdeklődők eligazodását. Találnak kedvükre valót azok, akiknek az anyagiak nem az elsődleges szempont, ugyanakkor a táboroztatók is tisztában vannak azzal, hogy pénzügyileg mennyire eltérő a szülők helyzete, így szerencsére színvonalas kikapcsolódásban részesülhet a szerényebb keresetűek gyermekei is. Egyes helyeken testvér- és törzstáborozói kedvezményeket nyújtanak, vagy beválthatjuk az üdülési csekkünket is.
Javasolt mindenképpen több tábort átnézni és nem az első jónak tűnőbe beíratni a gyermeket. A Taborfigyelo.hu oldal kitűnő megoldás minderre, ugyanis egy helyen, összehasonlíthatóan árakkal lehet válogatni a legkülönbözőbb táborokból képekkel, leírásokkal és nem elhanyagolható: mindenhol tudunk is jelentkezni egyúttal.

Hódmezővásárhelyen a Petőfi Művelődési Központ is minden évben szervez táborokat, a Vásárhelyi Híreket arról tájékoztatták, hogy áprilisban összeáll az idei lehetőség.

 

Olvassa el ezt is!

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.