Kultúra, oktatásErdélyi ihlet

2012. szeptember 30., vasárnap
 
Erdélyi ihlet

Október elsején, az évtizedekig rajztanárként és szakfelügyelőként dolgozó Szenténé Kálvai Mária alkotásaiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban.

 

 

 

 

 

A most 73 éves művésztanár az elmúlt húsz esztendő alatt különböző technikával és stílusban készült munkáiból volt már tárlata Vásárhelyen, most azonban erdélyi élményeit megörökítő munkáiból láthatunk válogatást.

Jelenleg a korát meghazudtolóan fiatalos, vitális képzőművész, garázsából kialakított műtermében alkot. Leginkább az absztrakt, a gépek világa áll hozzá közel, most azonban az elmúlt két év Erdélyben töltött időszakának élményei kerültek a vászonra.

 

Szenténé Kálvai Máriát pedagógusi tevékenysége elismeréseként a város nevelésügyének szolgálatáért érdeméremmel is kitüntették, de munkáját a szakma is elismerte. Éveken keresztül a megyében ő látta el a szakfelügyelői feladatokat, illetve tagja a Magyar Alkotók Művészeti Egyesületének. Valamint a Wass Albert Kör tagja is.

 

Október elsején 18 órakor Szenténé Kálvai Mária kiállítását Dr. Berényi Károly nyitja meg.

A kiállítás 2012. október 13-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.