
A Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézménye hagyományos Eötvös napját és Eötvösös Tehetségek Délutánját tartja április 25-én.
Képünkön pillanatkép a tavalyi Eötvösös Tehetségek Napján (Fotó: VH archív)
A Szent Antal utcai épület termeiben és udvarán kosárlabda bajnokság, kerékpáros ügyességi verseny, dekázó verseny lesz.
Az iskola épületeiben Eötvös-, közgazdász-, egészségügyi-, angol nyelvi-, internetes-, öko-vetélkedőt tartanak. Lesz még egészségügyi állapot mérés, bőrgyógyászati vizsgálat, elsősegély-nyújtási bemutató. Előadások az anorexiáról, a dentálhigiénéről.
13 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében a hagyományos Eötvösös Tehetségek Délutánját nézhetik meg a szülők és az érdeklődők.
Földesiné Laurinyecz Mária tanárnő elmondása szerint nyolc éve folyik a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel közös képzés a HISZK Eötvös József Székhelyintézményében. Kilencedikestől a tizenharmadikosokig, különféle művészeti ágakban próbálgatják magukat a diákok. A színművészeti tanszakot vezető tanárnő kiemelte, a résztvevő diákok idővel magabiztosabbak, kreatívabbak lesznek. Nem utolsó sorban, amire később az életben is szükségük lesz: egy kicsit szokják is a nyilvánosság előtti szereplést. Erre most ismét lehetőségük lesz.
Részletes program:
I. rész
A Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény iskolánkban működő kihelyezett tagozatának színjátszói – leánytánc
Páskándi Géza: Egy őszinte pillanat - jelenet
Előadják: Farkas Dorina és Juhász Éva Katalin
Szirmai Nikodémusz – Barna Kálmán Márkó – ének
Karinthy Frigyes: Az idegorvosnál - jelenet
Előadják: Kárász Kata, Téglás Barbara „öregdiákok” és Földesiné Laurinyecz Mária
Varga Gábor – ének
Tóth Edit jelnyelvi színháza
NRG Tánciskola produkciója - tánc
Szünet
II.rész
Búza Ildikó és Juhász Marcell – zongora és gitárjáték
Forrai Dorina – egy közismert dal jelnyelvi tolmácsolása
Torma Brigitta díjnyertes novellájának színpadi változata – előadják a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény iskolánkban működő kihelyezett tagozatának színjátszói
Juhász Éva Katalin – ének
Feel Good Dance Company előadása - tánc
Farkas Dorina – ének
Móricz Zsigmond: A túrós felügyelő - előadják a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény iskolánkban működő kihelyezett tagozatának színjátszói - jelenet
Kankalin Néptáncegyüttes – Szilágysági táncok
Rock and Roll - előadják a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény iskolánkban működő kihelyezett tagozatának színjátszói