Kultúra, oktatásEötvös Junior 2011.

2011. december 4., vasárnap
 

Hódmezővásárhelyi és a környező települések általános iskolái kaptak meghívást december elsején az Eötvös József Székhelyintézmény hagyományos Eötvös Junior Vetélkedőjére. Nem titkolt szándék, hogy egy vidám délután keretében megismertessék iskolájukat az 5-8. osztályos diákokkal.

 

Képünkön a győztes csapat

 

 

A vetélkedőn 7 iskola 4-4 fős csapattal indult. 2010-ben a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola csapata nyerte az Eötvös Junior Vándorkupát, amelyet egy évig őrizhettek.  

Az iskola könyvtára, a kémiai és egészségügyi szaktanteremben zajlott a verseny, amelyben  játékos madárfelismerés, elsősegélynyújtás, de voltak néprajzi és idegen nyelvi feladatok is. Ez utóbbinál egy tréfás angol nyelvi feladatlapon szavakat kellett lefordítani, ennek eredményeként 12 magyar település nevét kapták megfejtésül. A környezeti ismeretek sem maradhattak ki, mert ökológiával kapcsolatos feladatlapot oldottak meg, amely a szelektív hulladékgyűjtéshez és a biotermékek fogyasztásához kapcsolódott.

Az Eötvös képzési profiljához kapcsolódó olyan feladatok következtek, amelyekhez gazdasági-pénzügyi ismeret, némi jártasság, a gazdasági életre jellemző kockázatvállalási bátorság kellett. Minden csoport a már meglévő pontjait, illetve annak egy részét kockáztatta, majd megkapta az általa választott kérdést. A bátrabbak „mindent vagy semmit” alapon több pontjukat reszkírozták, többnyire sikerrel. Talán ez a feladatot tetszett legjobban a tanulóknak.

 

Eredmények:

 

Az első helyezést – és ezzel a kupát is- a Szent István Általános Iskola csapata nyerte                                        (Terjék Adrián, Nagy Dávid, Vándor Tamás, Csényi Viktor)

                                          2. Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

                                          3. Németh László Általános Iskola

                                          4. Varga Tamás Általános Iskola

                                          5. Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

                                          5. Návay Lajos Általános Iskola

                                          6. Klauzál Gábor Általános Iskola

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.