KözéletEmléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

2025. június 16., hétfő
 
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Hálaadó istentiszteletet követően felavatták vasárnap a nyolc évtizeddel ezelőtt mártírhalált halt, a múlt század harmincas éveiben a távol-keleti Celebesz szigetén kórházat alapító Cseszkó Gyula (1902-1945) és felesége, Hadady Emma Róza emléktábláját a hódmezővásárhelyi Ótemplom falán.

 

 

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a hűség fontosságát hangsúlyozó igehirdetésén úgy fogalmazott, a Cseszkó házaspár engedelmességével, áttetsző életével megbecsülést szerzett Krisztusnak és egyházának.

 

Bár egy időre megfakulhatott hűségük híre még talán szülővárosukban is, de Isten nem engedte teljesen elfeledni őket, hanem meg akarja tartani tanulságul, okolásul, biztatásul emléküket - mondta a püspök.

 

Désirée Bonis, Hollandia magyarországi nagykövete felidézte, az emberszeretetből és humanizmusból példát adó Cseszkó Gyulát és Hadady Emma Rózát az Ótemplomban keresztelték meg, és házasságukat is itt kötötték. 1930-ban Leidenbe, majd onnan az akkor Hollandiához tartozó indonéziai szigetvilágba költöztek.

 

Egy korabeli holland orvosi folyóirat megemlékezett munkájukról, ahogy fáradhatatlanul gyógyították a falusiak ezreit, és alapítottak szinte a semmiből egy kórházat.

 

A második világháború idején Japán elfoglalta a szigetvilágot. Cseszkó Gyulát internálták, majd egy a tábort ért légitámadást követően az orvos belehalt sérüléseibe. Hadady Emma Rózát bebörtönözték, megkínozták, majd nyilvánosan lefejezték - közölte a nagykövet.

 

A házaspár négy gyermekét korábbi munkatársaik bújtatták a háború végéig, majd előbb Ausztráliába, majd Hollandiába kerültek. A gyermekek Vilma holland királynő támogatásával Utrechtben végezték el tanulmányaikat - mondta Désirée Bonis.

 

Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a gyülekezet tagja úgy fogalmazott, a Cseszkó házaspár élete a hit, a hűség, a bátorság és az emberi méltóság példája.

 

"Vértanúságuk emlékeztet bennünket arra, hogy az önfeláldozás és a felebaráti szeretet nem ismert, és a 21. században sem ismerhet határokat" - mondta.

 

A közadakozásból állított domborművet Kotormán László szobrászművész készítette. Az emlékművön két, Celebeszen őshonos, lombkoronájában összeérő fügefa látható, melyeken az indonéz szigetvilág jellegzetes állatai is megjelennek.

 

A fák gyökérzetén olvasható sírfeliratként a két név és egy bibliai idézet: "Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját."

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
620 alkotó 1500 alkotás

620 alkotó 1500 alkotás

A zsűri június végéig dönt arról, hogy mely műveket tekintheti meg a közönség az október első vasárnapján nyíló Őszi Tárlaton.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Csoportos kiállítás nyílt a Tornyai-múzeumban

Csoportos kiállítás nyílt a Tornyai-múzeumban

A Képzőművészeti Főiskola egykori osztályából és annak szellemi környezetéből indult az a hét alkotóművész, akiknek Együttállás címmel nyílt kiállítása a Tornyai János Múzeumban.

 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.