Kék hírekEmberölés bűntettének kísérlete miatt 11 évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi

2012. január 19., csütörtök
 
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi
Varga Jenőt a bíróság emberölés bűntettének kísérletéért, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettéért - halmazati büntetésül -  jogerősen 11 év 8 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.




A január 19-i tárgyaláson helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Varga Jenő ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetésére vonatkozó részét.


Az érettségizett, gyermek és ifjúsági felügyelői szakképzettségű, letartóztatása előtt munkanélküli, semmilyen jövedelemmel nem rendelkező, korábban öt alkalommal büntetett vádlott 2009. november 16-án reggel 8 óra körüli időpontban volt élettársát, T. Andreát Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téren gépkocsijába csalta azzal az indokkal, hogy két telefonszámot szeretne tőle elkérni. A valós indok viszont az volt: szerette volna meggyőzni a nőt arról, hogy a korábban megszakított, több mint másfél évig tartó élettársi kapcsolatot folytassa vele.
Miután a volt élettárs beült a vádlott kocsijába, V. Jenő – a nő akarata ellenére – Hódmezővásárhely belterületéről kihajtott a 47-es úton Székkutas irányába. A sértett útközben folyamatosan arra kérte a vádlottat, ne vigye tovább, álljon meg, illetve vigye vissza a városba, de a vádlott ennek nem tett eleget, folytatta az útját Székkutas felé. Ekkor a sértett az autó ablakát lehúzva próbált jelezni a szemben érkező kocsikban ülőknek. Amikor a vádlott ezt észrevette, áttért az úttest menetirány szerinti baloldalára, és közölte a sértettel: ha nem fejezi be ezt a „cirkuszt”, akkor nekihajt a szembejövő teherautónak. Ezt követően visszatér a jobboldali sávba, egyszer, kis erővel orrba ütötte a sértettet, majd ismét azzal fenyegetőzött, hogyha a volt élettárs még egyszer jelezni próbál, nekivezeti az autót a szembejövőknek.
Közben a férfi folyamatosan arra akarta rábírni a nőt, hogy állítsák helyre élettársi kapcsolatukat. Székkutasra érve a sértett - a szabadulás reményében - erre ígéretet tett. Ekkor a vádlott visszavitte őt Hódmezővásárhelyre, ahol a sértett a Szent István téren ki tudott szállni a kocsiból. A vádlott cselekményével a sértettet beleegyezése nélkül jogellenesen megfosztotta a tartózkodás és helyváltoztatás szabadságától.


A vádlott 2005-ben, a kisteleki vásárban egy ismeretlen személytől 50 ezer forintért vett egy emberi élet kioltására alkalmas pisztolyt és 19 darab töltényt, amelyek megszerzésre és tartására nem volt engedélye. 2010. március 16-án délután 3 óra körül a vádlott felkereste volt élettársát. A lakása előtt várt a nőre, aki kocsival ért haza. Amikor a sértett meglátta a felé közelítő volt élettársát, hátrálni kezdett. Eközben a vádlott elővette a pisztolyát, és a sértett feje felé irányítva a ravaszt meghúzta. A sértett megpróbált az esetleges lövedékek elől kitérni, ezért leguggolt a gépkocsija háta mögé, majd az autó eleje felé próbált szaladni, amikor a vádlott ismét meghúzta a ravaszt, miután azt kiáltotta a nő felé: „Ha velem nem tudtál élni, akkor mással sem fogsz.”.

Lövések azonban nem dördültek, a pisztoly, pontosan ki nem derített okból, de nem működött. A vádlott ezért a pisztolyt eltette, a sértett után futott, és amikor elérte, a földre döntötte, a mellkasára térdelt és megpróbálta a nőt megfojtani. A sértett előbb segítségért kiáltozott, majd eszméletét veszítette. A sértett életét végül a helyszínre érkezők mentették meg, akik a vádlottat lerángatták a sértettről. A vádlott ezt követően elhagyta a helyszínt, míg a sértettet megmentők kihívták a mentősöket, akik a megtámadott nőt – akinek sérülései végül 8 napon belül gyógyultak - ellátásban részesítették. A vádlottat a helyszín közelében a rendőrök hamarosan elfogták - áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.


A Szegedi Ítélőtábla január 19-i ítélete értelmében Varga Jenőt a bíróság emberölés bűntettének kísérletéért, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettéért - halmazati büntetésül - 11 év 8 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet indoklásakor elhangzott: az I. fokú bíróság által kiszabott büntetés arányban áll az elkövetett cselekmény súlyával, társadalomra veszélyességével. Legalább ilyen tartamú szabadságvesztés alkalmas arra ebben az esetben, hogy a büntetés elérje célját, így annak enyhítésére a Szegedi Ítélőtábla nem látott semmilyen indokot.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
 
 
Forrás: Szegedi Ítélőtábla
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.