GazdaságEmberkísérlet

2012. június 14., csütörtök
 
Emberkísérlet

Úgy viselkedik a kormány a gyógyszerkasszával, mint a szédült magasugró, ki két rossz kísérlet után a világcsúcsmagasság fölé állíttatja a lécet, hogy ha harmadszor is elrontja, legalább a jegyzőkönyvben mutasson jól a kísérlet – írja a Népszabadság. 

 

 

 


A jövő évi költségvetési tervből úgy tűnik ugyanis, hogy most és 2013-ban, tehát két év alatt több mint felével akarják csökkenteni a lakossági gyógyszertámogatást. (Magasugrás helyett mélyugrás...)

Ebből az idei évre jutó mintegy 140 milliárdos lefaragás máris kifogott a kormányzaton – írja a Népszabadság. A második negyedévvel együtt azonban már a tervezettnél 37 mil­liárddal többet fizettek ki a gyógyszertámogatásra. Ebből az is következik, hogy már a megszorítócsomagot is bővíteni kell, hogy hozni lehessen az évre elvárt megtakarítást. Ám ennek egyelőre híre, hamva sincs. A döntés helyett a szavak háborúja zajlik.

 

A kormányoldalról időnként befenyegetnek, hogy hamarosan további extra megszorítások jönnek, és rögtön azt is hozzáteszik: a kormány azonban nem akar többletterhet rakni a lakosságra. Vagyis fizessenek – tűrjenek – többet a cégek. A gyártók erre mindannyiszor jelzik, ha a kormány megint rájuk gondolt volna, mint akik megfizetik a gyógyszerpiac­ költségvetési elvonásait, akkor rosszul kalkulál. Inkább összepakolják a gyógyszereiket és továbbállnak innen, akkor pedig számtalan betegségre nem lesz elérhető orvosság Magyarországon. Több beteg kerül majd kórházba, azaz a gyógyszertámogatásból elvett forintok újabb és nagyobb költségként jelentkezhetnek. Vagy a betegek ellátatlanul halnak meg – olcsón.

A szorongatás következményeit meg kéne ismerni, mérni. Kutatni kellene, hogy miként változik egy-egy megszorítás hatására a gyógyítás folyamán a betegek, hogyan az orvosok viselkedése, és ezen adatok birtokában lehetne csak tisztességesen eldönteni, hol és miként lehet, ha még lehet csavarni nagyobb károk nélkül a présen. De ez az egyszerű szabályozási követelmény szinte teljesen hiányzik az egészségpolitika napi rutinjából. 

Miután híre sincs annak, hogy a kormányzat vizsgálná, értékelné, hogy már ma is hányan szorulnak ki az ellátásból, hányan nem tudják már most sem kiváltani a receptjeiket, a jövőre tervezett lefaragás nevezhető ambiciózus kísérletnek. Élő embereken.

 
 
Forrás: MedicOnline
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.