KözéletEmberhátrányból fordított a HFC

2011. szeptember 11., vasárnap
 
Emberhátrányból fordított a HFC

Két pont nélkül álló gárda találkozójára került sor a labdarúgó NB III Alföld-csoport negyedik játéknapján, amikor a Hódmezővásárhelyi FC a Jánoshidához ment látogatóba.

 

 

 

A találkozót a jánoshidai sportpálya alkalmatlansága miatt Jászberényben rendezték. A meccs elején Laczkó játékvezető ítéleteivel alaposan megfogta a vendégeket, hiszen előbb a 8. percben Potloka kapott sárga lapot, majd egy perc múlva Nuszpánt túlzottan szigorú ítéletével utánrúgásért kiállította a sípmester. Az első játékrészben a hazaiak kezdeményeztek többet, sőt a vásárhelyiek számára a lehető legrosszabbkor, a szünet előtt egy perccel Hajdú révén a vezetést is megszerezték.

A szünetben átalakította csapata szerkezetét Kandó Róbert edző, aki a három védős játékra történő átállással kockáztatott, de ez a húzása bejött, hiszen a HFC átvette az irányítást és egy jogosan megítélt büntetőből Piti révén az 58. percben sikerült is az egyenlítés. A folytatásban visszaállt négy védős védekezésre a kék-sárga együttes, de ez nem jelentette, hogy lemondtak volna a kontratámadások lehetőségéről. A döntő fordulatot a 80. perc hozta, amikor Domonkos Ferenc remek találatával átvette a vezetést a Kandó-gárda. A hátralévő tíz percben okosan őrizte előnyét a HFC, amely 81 percet emberhátrányban játszva bravúros győzelmet aratott a hazai pálya előnyeit igencsak élvező Jánoshida ellen.

Jánoshida SE – Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (1-0)


Jászberény, 100 néző. Vezette: Laczkó Zoltán.

 

Jánoshida: Bollók – Fülöp (Lukácsi), Kovács G., Sztranyovszky, Hetrovicz – Hajdú, Pelles, Kelemen, Lajkovics (Gasparik) – Sárkány, Ábel. Játékos-edző: Lajkovics János.
HFC: Kovács K. – Huszár (Koncz A.), Sipos (Antal), Bárkányi, Marton – Kökény – Varga M, Potloka (Mátó), Piti, Domonkos – Nuszpán. Edző: Kandó Róbert
Góllövők: Hajdú, ill. Piti (11-esből), Domonkos.

 

Kandó Róbert: ” Nagyott küzdött a csapat, külön örülök, hogy a csereként beállt játékosok is sokat tudtak hozzátenni a játékunkhoz. Remélem, hogy ez a győzelem átlendít bennünket a kezdeti nehézségeken.”

 
 
Forrás: szegedma.hu
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.