Kultúra, oktatásEmber és természet

2010. november 9., kedd
 
Ember és természet

Kő, olaj és akryl, három anyag amely Kruzslicz István Gábor keze nyomán egy bensőséges  világot tár a szemlélő elé.

 

’A nagy, a végtelen, a megmérhetetlen intimitás éppen művészetének a főtengelye, az az intimitás, az az élethez való áhítatos közeledés, ahol tulajdonképpen igazában a művészet kezdődik.’ Aristide Maillol francia szobrász és grafikus, a posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb mesterének alkotásairól megfogalmazott ars poetica ihlette Kruzslicz István Gábort, már egyetemista kora óta. Mint portálunknak elmondta: szobrai és képei, az embert és a természetet állítják a középpontba. A rajztanári végzettsége mellett, a’80-as években a Zebegényi Alkotóházban csiszolódott látásmódja, amely végig kísérte eddigi életét. A vásárhelyi oktatásban aktívan tevékenykedő tanár, 1986-tól a nyugdíjazásáig a Csongrád Megyei Levéltár hódmezővásárhelyi fióklevéltárának igazgatója volt. Mint mondta, szobraira és festményeire mindig szánt időt.

Kő, olaj és akryl, három anyag amely Kruzslicz István Gábor keze nyomán egy bensőséges  világot tár a szemlélő elé. Ennek az élménynek lehetnek részesei a Németh László könyvtárban ma megnyílt, és november 26-ig nyitva tartó kiállításra ellátogató vásárhelyiek.       

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.