Kék hírekElőzetesben a vásárhelyi férfit sanyargatók

2012. augusztus 24., péntek
 
Előzetesben a vásárhelyi férfit sanyargatók

A gyanú tárgyát képező bűncselekmények magas büntetési tétellel fenyegetettek (5-10 évig terjedő szabadságvesztés), fennáll a gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének veszélye.

 

 


Képünkön a veréshez használt vipera (Fotó: CSMRFK) 

 

 

A csoportosan elkövetett rablás bűntette, társtettességben elkövetett súlyos testi sértés bűntette, valamint a sértett sanyargatásával, társtettességben elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt H. Zoltán, R. Dávid, Sz. Róbert és K. István ellen indult büntetőeljárásban a Szegedi Városi Bíróság a Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészség indítványára az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legalább 1 hónapi időtartamra a mai napon elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

A kényszerintézkedés indoka, hogy a gyanúsítottak megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2012. augusztus hó 21. napján a délutáni órákban egy hódmezővásárhelyi kocsmában az ott tartózkodó 26 éves sértettet bántalmazták, miközben pénzt követeltek tőle. A sértett a követelésnek nem tett eleget, ezért a gyanúsítottak őt erőszakkal a gépkocsijukba ültették és az egyik gyanúsított tanyájára szállították. Út közben és a tanyához érve a gyanúsítottak többször kézzel és viperával bántalmazták a férfit, a zsebéből 10 ezer forint készpénzt és 2 mobiltelefont vettek el. Mivel a sértett megkísérelt elszökni, a gyanúsítottak a kezét és lábát összekötözték és lábánál fogva az ágyhoz kötötték, majd távoztak. A sértett később kiszabadult és segítséget kért.

 

Figyelemmel arra, hogy az I. és II. r. gyanúsítottak büntetett előéletűek, a III. és IV. r. gyanúsítottakkal szemben pedig más büntetőeljárás is van folyamatban, továbbá a gyanú tárgyát képező bűncselekmények magas büntetési tétellel fenyegetettek (5-10 évig terjedő szabadságvesztés), fennáll a gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének veszélye. Emellett tartani lehet attól is, hogy a gyanúsítottak a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével az eljárást meghiúsítani törekednének. Erre tekintettel a bíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően a gyanúsítottak előzetes letartóztatását rendelte el.

 

Az elsőfokú bíróság végzése az I., II. és III. r. gyanúsítottak vonatkozásában jogerős, míg a  IV. r. gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így ezen végzés nem jogerős.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék sajtószóvivő
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.