Kultúra, oktatásElő a nyelvkönyvvel jönnek az önkéntesek

2011. március 26., szombat
 
Elő a nyelvkönyvvel jönnek az önkéntesek

Azt nem sokan tudják, hogy amíg hódmezővásárhelyieknek díjmentes a tanfolyam, addig az amerikai önkénteseknek 2500 dollárba kerül a két hetes kiruccanás Európa közepébe.

 

 

 

Molnár Imre tavaly októberben a középszintűre jelentkezett, mint mondta azért, mert az angolt a hétköznapi élethelyzetben használni tudta és azért mert volt lehetősége munka mellett délutánonként bejárni a Németh Lászlóba. A télen egyébként sikeres ECL akkreditált angol nyelvvizsgát tett le. Hozzátette, keményen tanult, hiszen nem a társalgási órák miatt lett eredményes a vizsga, azonban mindenképpen hozzájárult a magabiztosságához, mondta a fiatalember.

Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal és az amerikai Global Volunteers non-profit szervezet idén is szervez ingyenes angol nyelvi társalgási órákat. A 2006-tól szinte már hagyományosnak számító társalgási órák  április 4-15-ig, hétköznapokon 16.30 és 18.30 óra között a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában lesznek.

Az talán kevésbé ismert, hogy amíg a magyarországi, hódmezővásárhelyi tanfolyamra járónak díjmentes, addig az amerikai önkénteseknek 2500 dollárba kerül a két hetes kiruccanás Európa közepébe. A diák és visszatérő jelentkezőknek van 300 dollár kedvezmény. Nem csak fizetniük kell, amiért angolból „korrepetálhatnak”, hanem a Global Volunteer szervezet pontosan meghatározza a viselkedés módját, a helyiekkel történő kapcsolatfelvétel filozófiáját. Igaz, a tanfolyamok vásárhelyi résztvevői már több éve meggyőződhetnek arról, hogy az amerikai önkéntesek segítő szándékúak és igyekeznek beilleszkedni a helyi viszonyokba. A szerkesztőségünk birtokában lévő eligazításban, vagy ha úgy tetszik, „használati utasításban” azt is hangsúlyosan megfogalmazták, hogy az önkéntes tanárok örömmel fogják tapasztalni, hogy a társalgási órára járó vásárhelyiek többségénél két hét után a nyelvtudás iránti ambíciókról árulkodó, jól érezhető fejlődés tapasztalható.        

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.