Kék hírekElítélték a szentesi ékszerüzlet kirablóját

2012. január 5., csütörtök
 
Elítélték a szentesi ékszerüzlet kirablóját

Jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2010 őszén kirabolt egy szentesi ékszerüzletet.

 

 

 

 

 

 

A korábban felfegyverkezve elkövetett rablás miatt hároméves szabadságvesztésre ítélt, jelenleg 32 esztendős Mészáros Gábor József 2010-ben egy kecskeméti cégnél raktárosként dolgozott, ám október közepén úgy döntött, hazaköltözik szülővárosába, Szentesre. A munkáltatójával és magánszemélyekkel szemben is jelentős tartozást felhalmozó férfinak komoly anyagi gondjai voltak, ezért október 19-én úgy döntött, bűncselekmény útján szerez pénzt. A vádlott magához vett egy gáz-riasztópisztolyt, amelynek a csövére egy műanyag hengert erősített, hogy azt a látszatot keltse, a fegyver hangtompítóval ellátott. Autóval elment Szegedre és Hódmezővásárhelyre, majd visszatért Szentesre az egyik belvárosi ékszerüzlethez, amelyet már korábban is megfigyelt, és észrevette, hogy a bolt körül gyér a forgalom.

A férfi - miután a pulóverének a kapucniját ráhúzta a fején lévő baseballsapkára – délután két óra körül lépett be az üzletbe, ahol csak egy eladónő tartózkodott. A férfi az alkalmazottra szegezte a fegyverét, és felszólította őt, hogy pakolja az ékszereket a hátizsákjába. A nő az ékszereket először egyesével, majd a vádlott sürgetésére tálcástól rakta a zsákba, de időközben sikerült megnyomnia a pult alatt található úgynevezett "néma riasztót", amely az ékszerüzlettel kapcsolatban lévő vagyonvédelmi cégnél jelezett.

Amikor megcsörrent az üzlet telefonja, a vádlott gyanítani kezdte, hogy riasztás történhetett, ezért a hátitáskát magához véve sietve távozott az üzletből, majd a pár utcával arrébb álló kocsijával elhajtott Kecskemétre. Útközben szétszedte a fegyvert, és az alkatrészeket kidobálta a kocsiból, a ruháját pedig később elégette.

A férfi felvette a kapcsolatot egy orgazdával, akinek a 208 grammnyi – 2,5 millió forintnyi arany ékszert – 185 ezer forintért adta el. A kárból a biztosító mintegy 1,2 millió forintot megtérített. A vádlott az elfogása után a bűnösségére is kiterjedő, ténybeli beismerő vallomást tett.

 

A táblabíróság fegyveresen elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért mint különös visszaesőt jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtotta.

 
 
Forrás: Szegedi Ítélőtábla
 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.