GazdaságElindult az egységes területalapú támogatások végkifizetése

2012. január 19., csütörtök
 
Elindult az egységes területalapú támogatások végkifizetése

A támogatások második részleteként 142 milliárd forintot fizetnek ki. Csongrád megyében ezt a támogatási formát 13 ezer termelő igényelhette.
   

 

 

 

 

 

Elindult az egységes területalapú támogatások (SAPS) végkifizetése; a támogatások második részleteként 142 milliárd forintot fizetnek ki a gazdáknak, illetve az egyéni és társas vállalkozásoknak.
   
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kifizetések megkezdéséről a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. Etyek-Ödönpusztai tehenészetében csütörtökön tartott sajtótájékoztatón elmondta: a végkifizetésekkel együtt a múlt évi egységes területalapú támogatás teljes összege eléri a 280 milliárd forintot, s ez az összeg megközelíti a GDP 1 százalékát.
   
Emlékeztetett arra, hogy a támogatások első részleteként a tavaly októberben megkezdődött kifizetések során 173 ezer gazda kapott 135 milliárd forintot.
   
A támogatások kifizetése segíti, hogy a gazdák fel tudjanak készülni a tavaszi munkákra, meg tudják vásárolni a szükséges vetőmagot, műtrágyát, alkatrészeket - mondta.     
   
Fazekas Sándor kiemelte: 2011 a magyar mezőgazdaság küzdelmes, de eredményes éve, s az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta eltelt időszak legeredményesebb esztendeje volt. Az ágazat teljesítménye egy év alatt 20 százalékkal nőtt, kibocsátása elérte a 2.200 milliárd forintot, s a gazdasági növekedés jelentős része származott a mezőgazdaságból.
   
A vidékfejlesztési tárca az idén 709 milliárd forintból gazdálkodhat, amiből 626 milliárd forint a termelést közvetlenül segítő, agrártámogatási rész - mondta el a miniszter.
   
Az egységes területalapú támogatás összege hektáronként mintegy 57 ezer forint - mondta a sajtótájékoztatón Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)elnöke.
   
A támogatást kérők 98 százalékánál már jóváhagyták a végkifizetést, s a még hátralevő másfél százalék esetében is végeznek a kifizetések befejezésének határidejéig.
   
Úgy fogalmazott, hogy a SAPS támogatások második részletének kifizetése csak a kezdete egy "kifizetési dömpingnek". Március végéig több mint 50 különböző jogcímen, mintegy 280 milliárd, április végéig pedig több mint 300 milliárd forintot terveznek eljuttatni a gazdákhoz.
   
Ez azt jelenti, hogy az  idei évre tervezett 626 milliárd forint támogatás mintegy felét az év első négy hónapjában kikívánja fizetni az MVH - tette hozzá Palkovics Péter.
   
Bejelentette, hogy az idén már március végén, legkésőbb április elején szeretnék lehetővé tenni a kérelmek benyújtását. Felhívta a figyelmet arra, hogy az érdekeltek már márciusban figyeljék a MVH közleményeit és honlapját, ahol valamennyi szükséges információt megtalálnak.

 
 
Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.