GazdaságElindult a területalapú támogatások előlegfizetése

2012. október 16., kedd
 
Elindult a területalapú támogatások előlegfizetése

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Palkovics Péter a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az érdi Elvira majorban indította el a területalapú támogatások (SAPS) előlegfizetését.

 

 

 

 

Az egységes területalapú támogatásra jóváhagyott pénzügyi keret a 2012-es évre 294 milliárd forint, 14 milliárddal több, mint tavaly. A hektáronkénti, maximum 60 963 forintos támogatás közel 170 ezer gazdálkodót érint.

A támogatás előlege, hozzávetőlegesen 66 milliárd forint kifizetése október 16-án azon kérelmeknél indulhat meg, ahol már kalkulálható az előleg összege a lezárt ellenőrzésekkel megállapított terület és a jogszabályokban előírt esetleges előzetes levonások alapján. A következő napokban előlegként összesen mintegy 140 milliárd forintot fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Emellett elindult a különleges tejtámogatás előlegfizetése is, melynek keretében összesen közel 6,4 milliárd forintot kapnak a termelők.

 

Czerván György elmondta, a SAPS meghatározó része azoknak a támogatásoknak, amelyek segítik a magyar gazdák tevékenységét, és hozzájárulnak versenyképességük növekedéséhez.

Palkovics Péter hangsúlyozta, a legtöbb termelőt érintő, összességében legtöbb pénz kifizetésével járó területalapú támogatások kérelembenyújtási folyamatát idén is sikeresen bonyolította le a Hivatal, biztosítva az ehhez szükséges szervezeti és technikai feltételeket.

 

A tájékoztatást követően Czerván György államtitkár az MVH rendszerén egy gombnyomással elindította a kifizetéseket.

 

Hódmezővásárhelyen közel 1600 földtulajdonost érint az egységes területalapú támogatás, mondta el a Vásárhelyi Hírek megkeresésére Lantos Attila falugazdász. Hozzátette, a statisztikai adatok alapján, a 3 milliárd forint körüli támogatási összegnek a kétharmadát, idén már a falugazdászok szakmai és regisztrációs segítségével igényelték meg a földtulajdonosok.

 
 
Forrás: MVH - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.