Kultúra, oktatásElindult a keresztféléves felvételi

2012. október 16., kedd
 
Elindult a keresztféléves felvételi

Október 15-ével kezdetét vette a 2013 februárjában induló felsőoktatási képzések jelentkezési időszaka, az úgynevezett keresztféléves felvételi eljárás.

 


 

 

 

 

A jelentkezőknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, melyik egyetem, főiskola mely szakán szeretnének továbbtanulni. Idén, a korábbi évektől eltérően, az eljárás tudnivalóit és a meghirdetett képzéseket tartalmazó Felsőoktatási felvételi tájékoztató kizárólag elektronikusan érhető el, írja a felvi.hu.

 

A keresztféléves eljárás során meghirdetett alapszakokra azok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal. A 2013 februárjában induló mesterképzésekre pedig azok felvételizhetnek, akik már rendelkeznek a szükséges felsőfokú végzettséggel, vagy 2013 januárjában fejezik be tanulmányaikat az alapképzési szakon és a végzettséget igazoló dokumentumaikat 2013. január 10-ig csatolni tudják a jelentkezésükhöz.

 

Legkésőbb 2012. november 15-ig lehet megjelölni a kiválasztott képzéseket, illetve feltölteni a pontszámításhoz szükséges, vagy egyéb, a jelentkezéshez csatolandó dokumentumokat az e-felvételiben (Az e-felvételi használatához előzetes regisztráció szükséges). A felsőoktatásba történő jelentkezés online változata a jelentkezési határidőig folyamatosan a felvételizők rendelkezésére áll, az adatok elmenthetők, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, az űrlapok kitöltése bármikor folytatható, a végleges jelentkezéseket legkésőbb 2012. november 15-éig kell rögzíteni. (Azokat a dokumentumokat, amelyek november 15-ig nem állnak rendelkezésre, legkésőbb 2013. január 10-ig kell pótolniuk a jelentkezőknek.) A jelentkezési határidőt követően, legkésőbb 2012. november 23-ig kell hitelesíteniük jelentkezésüket az e-felvételizőknek.

 

Akiknek nem áll módjukban elektronikusan jelentkezni, a papír alapú jelentkezési lapokat beszerezhetik az Educatio Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálatán, az Oktatási Hivatal Ügyfélszolgálatán, illetve egyes felsőoktatási intézményekben. A jelentkezési lapokat, illetve a szükséges dokumentummásolatokat legkésőbb 2012. november 15-ig kell beküldeni az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre.

 

A felvételi eljárás alapdíja 9000 Ft, amelyért összesen három jelentkezési helyet lehet megjelölni (ugyanazon intézmény, ugyanazon szakjának állami ösztöndíjas és önköltséges meghirdetése, bár külön sorban szerepel, egy jelentkezési helynek számít). Minden további jelentkezési helyért 2000 Ft kiegészítő díjat kell fizetni.

A képzésekre csak állami ösztöndíjas (A) vagy önköltséges (K) finanszírozási formában lehet jelentkezni. A részösztöndíjat - azokon a képzéseken, ahol erre lehetőség van - a legjobb eredménnyel rendelkező önköltséges finanszírozási formára bekerült hallgatóknak ajánlhatják fel.

A pontszámítás alapképzéseken 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és érettségi pontok mellé (maximum 400 pont) különböző jogcímeken maximum 100 többletpont gyűjthető. A mesterképzések esetében a jelentkezők maximum 100 pontot gyűjthetnek.

A ponthatárokat előreláthatólag 2013. január 24-én hirdetik majd ki.

 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.