BulvárElhunyt Václav Havel

2011. december 18., vasárnap
 
Elhunyt  Václav Havel

Hetvenöt éves korában vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos - jelentette a közszolgálati cseh televízió.

 

 

 

 

 

 "Václav Havel vasárnap reggel csendben, álmában halt meg" - közölte Sabina Tancevova, a nyugdíjas politikus személyes titkára. Az Óriáshegységben (Krkonose) lévő, Hrádecek néven ismert üdülőjében utolsó óráiban felesége, Dagmar és egy szerzetesnővér voltak mellette, akik gondozták - tette hozzá.

A cseh exállamfőnek évek óta súlyos egészségügyi problémái voltak, s az utóbbi fél évben szinte minden programját lemondta. Legutóbb egy hete jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor Prágában a dalai lámával találkozott.

Václav Havel 1936. október 5-én született Prágában. A volt politikus és drámaíró egyike a kelet-európai rendszerváltás jelképeinek, s a világban emberi jogi harcosként szerzett magának elismerést és hírnevet.

Petr Necas cseh miniszterelnök kijelentette, hogy Václav Havel halála nagy veszteség a Cseh Köztársaság számára. Leszögezte: személyesen nagyon tisztelte az elhunyt politikust, s Havel az állam részéről a legmagasabb elismerést és megbecsülést érdemli.

Az elhunyt államfő és drámaíró talán a legismertebb cseh személyiség volt a világban, az 1989-es rendszerváltás után ő volt a korabeli Csehszlovákia első köztársasági elnöke. A volt szocialista rendszer idején az ellenzék vezérének számított, s több ízben is börtönbe került, ahol tüdőgyulladást kapott, ami súlyosan megkárosította egészségét.  

Havel 1989 előtt három alkalommal összesen több mint öt évet töltött börtönben. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás után előbb csehszlovák, majd a szövetségi állam kettéválása után 1993-ban cseh köztársasági elnökké választották. Összesen tíz évig - 2003-ig - volt Csehország első embere. Politikai nyugdíjba vonulása után továbbra is politizált, de elsősorban az emberi jogi problémákkal foglalkozott.

Václav Havel államfőként több alkalommal is járt Magyarországon, s jó kapcsolatokat ápolt a magyarországi politikusokkal.

Drámaíróként is világhírnevet szerzett, s művei magyarul is olvashatóak.

 

 

A cseh köztársasági elnök szerint Václav Havel az újkori cseh állam jelképévé vált, s nagyon sokat tett annak érdekében, hogy Csehország gyorsan beilleszkedjen a szabad és demokratikus államok közösségébe.

    "Václav Havel az újkori cseh állam jelképévé vált" - jelentette ki Václav Klaus vasárnap délutáni televíziós beszédében elődje, Václav Havel halálára reagálva.

"Súlyos egészségi állapotát ismertük, de ennek ellenére ez a hír az, amelyet nem mertünk elfogadni" - mutatott rá a mai cseh államfő. Aláhúzta: Havel szinte hősiesen küzdött egészségügyi problémáival.

A cseh államfők székhelyén, a prágai Várban kitűzték a fekete lobogót. Hétfőn délelőtt tíz órától kezdve a Hradzsinban a lakosság is aláírhatja a részvéti íveket.

Klaus vasárnap délutánra meghívta a Cseh Köztársaság legfelsőbb vezetőit - a parlament két házának elnökeit és a miniszterelnököt - a Várba, hogy megbeszéljék Václav Havel elhunytával szükségessé vált lépéseket.  

Klaus elmondta: Havellel a hatvanas években ismerkedett meg, s mindig nagyon tisztelte. Megjegyezte: Havel volt az, aki 1989 novemberében meghívta az akkor alakuló Polgári Szövetségbe, amely az új Csehszlovákia első széleskörű politikai-civil szervezete lett. Az államfő méltatta Havel ellenzéki és emberi jogi szerepét is.

"Személyisége, neve és munkássága alapvető módon hozzájárult ahhoz, hogy a Cseh Köztársaság gyorsan be tudott illeszkedni a szabad és demokratikus országok közösségébe" - hangsúlyozta Klaus.

Petr Necas miniszterelnök bejelentette, hogy a cseh kormány hétfőn rendkívüli ülést tart, amelyen döntenek a nemzeti gyász kihirdetéséről, illetve a Havel halálával kapcsolatos további dolgokról.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.