KözéletElhunyt Hegedűs Ferenc vásárhelyi labdarúgó

2016. szeptember 11., vasárnap
 
Elhunyt Hegedűs Ferenc vásárhelyi labdarúgó

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Hegedűs Ferenc az ismert hódmezővásárhelyi labdarúgó, aki játékosként, edzőként évtizedeket töltött a futball világában.

 

 

 

 

 


A Vasasban ismerkedett meg a labdarúgással. Már fiatalon igazolta kivételes képességét, hisz 16 évesen már bekerült a Hódmezővásárhelyi Vasas felnőtt csapatába és tagja volt a 1971/72-ben bajnokságot nyert együttesnek. 18 évesen bevonult katonának és ott a Jánoshalma és Kalocsa együttesében játszott, majd leszerelését követően Szegedre került.

1975 és 1978 között a SZEOL AK labdarúgója volt. Az élvonalban 1976. május 15-én mutatkozott be a Tatabányai Bányász ellen, ahol csapata 2–0-s vereséget szenvedett. Egyik emlékezetes mérkőzése volt 1977. december 17-én a későbbi bajnok Újpesti Dózsa ellen, amikor kiváló játékával járult hozzá a 6–2-es győzelemhez. Az élvonalban 55 mérkőzésen szerepelt és hat gólt szerzett.

 

1979-ban az NB II-ben szereplő HMSE csapatához kerül vissza szülővárosába és beállósként, középső védőként, söprögetőként játszott az akkor remek védő párossal Magyar Tiborral és Lancsa Györggyel és tagja volt az NB II-es bajnokságban harmadik helyen végzett HMSE csapatának

 

1980-ban. A HMSE csapatból vonult vissza, majd az aktív játékot befejezvén, szakvezetőként edzőként dolgozott. A Szeged öregfiúk csapatában évtizedeken át játszott egykori csapattársaival Dr. Bálint Lászlóval és Antal Ferenccel.

2013-ban és 2014-ben is tagja volt Szeged 60 éven felüli játékosokból álló együttesének, amely Gödöllőn 2013-ban az 5., 2014-ben a 3. helyet szerezte meg.

 

Szeptember 8-án 62 évesen a hódmezővásárhelyi strandon érte a halál.

 

Olvassa el ezt is!

Élmény legyen a múzeumlátogatás

Élmény legyen a múzeumlátogatás

Szeptember 16-tól folytatódik a Mozaik Múzeumtúra program, amelyhez idén 100 új intézmény - köztük a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ két kiállítóhelye is - csatlakozott.
Fejben lehet megnyerni vagy elbukni

Fejben lehet megnyerni vagy elbukni

A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar végzős mérnök szakos hallgatója a koronglövészet sportágban ismét letette névjegyét, ezúttal ismét világra szólót.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.