Kék hírekElfogták a vásárhelyi strandfürdő fosztogatóit

2011. július 29., péntek
 
Elfogták a vásárhelyi strandfürdő fosztogatóit

Több mint harminc öltözőszekrényt tört fel a hódmezővásárhelyi strandfürdőben két fiú. A nyomozás során további lopásokra is fény derült.

 

 

 

Július 28-án délután két hódmezővásárhelyi fiatalembert vontak intézkedés alá a járőrök a Csomorkányi utcán, mivel gyanússá vált, hogy egy kézikocsin egy vasból készült lemezszekrényt, vaslemezeket és vascsövet húznak. A rendőrök elszámoltatták a fiatalokat, mivel ellentmondásosan adták elő, hogy honnan is származnak a tárgyak, ezért előállították őket a vásárhelyi kapitányságra. Később kiderült, hogy ezek is lopásból származnak, egy Erzsébeti út melletti telephelyről vitték el azokat.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a további intézkedések során a kézikocsit húzó 16 éves fiútól lefoglaltak egy női kerékpárt is, amiről kiderült, hogy azt a fiatalember három társával július elején lopta el az egyik Andrássy úti társasház tárolójából. További elszámoltatása során azt is bevallotta, hogy 18 éves társával együtt összesen több mint harminc öltözőszekrényt törtek fel a vásárhelyi fürdőben, ahonnan mobiltelefonokat és készpénzt zsákmányoltak. A pénzt elosztották egymást között, majd elköltötték. A nyomozás során azt mondták a rendőröknek, hogy eredetileg fürödni mentek a strandra, bár ennek némileg ellentmond, hogy a szekrényeket egy feszítővassal nyitották ki.

A 18 éves fiú kihallgatása során azt is elismerte, hogy a közelmúltban több házba is bemászott. Ennek során az egyik Görbe utcai ingatlanból egy faliórát emelt el, amit szintén értékesített.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság mind a négy fiatal ellen lopás miatt indított büntetőeljárást, várhatóan 30 napon belül bíró elé állhatnak.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.