Kék hírekElfogta a rendőrség a vásárhelyi ékszertolvajokat

2012. március 14., szerda
 
Elfogta a rendőrség a vásárhelyi ékszertolvajokat

Elfogta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitánysággal együttműködve, azt a két szerb állampolgárságú férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy február 15-én Hódmezővásárhely belvárosában egy kalapáccsal betörték egy ékszerbolt kirakatát, majd onnan több millió forint értékben vittek el ékszert.

 

 

Mint ismert, a két férfi február 15-én a zárás előtt egy kalapáccsal betörte az Andrássy utcai ékszerbolt kirakatát, majd onnan több millió forint értékben vittek magukkal ékszert, melyek közül menekülés közben több darabot hátrahagytak.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy más ügyben folytatott nyomozás során a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitánysággal együttműködve olyan adatok birtokába került, melyek eredményeként elfogtak két férfit, akik a vásárhelyi bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsíthatók. Ellenük lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Ékszerbolt kirakatüvegét törték be Hódmezővásárhelyen

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.